Lang Györgyi tinédzser lányát ezért bántották: nem a gyerekek, a szüleik okoztak neki lelki sebeket
Lang Györgyi lányát korábban rendszeresen bántották azzal, hogy kik a szülei. Most elmondta, milyen támadások érték.
Lang Györgyi lányát, Palugyai Sárit sok bántás érte amiatt, hogy szivárványcsaládban nőtt fel.
Lang Györgyi lányának vallomása
Lang Györgyi és akkori párja nagyon vágyták az anyaság örömeit, ezért kerestek egy apukát, így mind szülővé válhattak. Ugyan a kislányuknak mindig is a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy két anyukája van, az iskolában sok bántás érte emiatt, leginkább az ott tanuló diákok szülei miatt.
- Többlépcsős atrocitások értek, a szülők voltak azok, akik befolyásoló hatással voltak a gyerekek életére. Lehet, hogy én a suliban nagyon jól éreztem magam valakivel, de amikor meghívtam a születésnapi partimra, nem jött el, mert a szülője nem támogatta, hogy velem barátkozzon - idézi a Blikk Palugyai Sárit, aki a Klubrádióban mesélt múltjáról.
A 18 éves fiatal azt is elmondta, hogy már kis kora óta vonzza a színészet, legfőbb vágya, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanuljon, jelenleg a felvételi eljárás harmadik rostájánál tart. Amennyiben felveszik az egyetemre, nagy valószínűséggel Vidnyánszky Attila osztályába kerül majd.
Vele kapcsolatban Palugyai Sári azt mondta, úgy gondolja, Lang Györgyi nem díjazná, ha tudná, hogy a Nemzeti Színház vezérigazgatója nem hívta fel Kulka Jánost, amikor megválasztották nemzet színészének.
60 ezer forint a nyugdíja a legendás énekesnőnek: 76 évesen is dolgozni kénytelen
Nem Zalatnay Sarolta az egyetlen hazai sztár, akinek annyira alacsony a nyugdíja, hogy a mai napig dolgozik.
ElolvasomCover-fotó: RTL
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- falusi mariann