Laky Zsuzsi nagyobbik lánya már tinédzser: Luca tisztára, mint szépségkirálynő édesanyja
Laky Zsuzsi gyermekeit a Farm VIP döntőjében láthattuk a tévében. Nagyobbik lánya, Luca már 13 éves lesz az idén.
Laky Zsuzsi lett a Farm VIP negyedik évadának második helyezettje. A finálé után azt mondta, egy pillanatig sem bánta, hogy lecsúszott a győzelemről, boldog, hogy több hétnyi külön töltött idő után újra lányaival és férjével lehet.
Dietz Gusztáv és két gyermekük közösen szurkoltak az egykori szépségkirálynőnek a döntőben: elámultunk azon, hogy Luca és Lujza milyen nagyok - előbbi már belépett a tinédzserkorba.
Laky Zsuzsi nagyobbik lánya
Luca tavasszal ünnepli a 13. születésnapját. A friss felvételek alapján nem túlzás azt állítani, ahogy telnek az évek, egyre jobban hasonlít az édesanyjára. Éppolyan vakítóan kék szeme van, és a vonásait is tőle örökölte.
Laky Zsuzsi számára a műsorban nem a nomád körülmények jelentették a kihívást, hiszen a családtól nem idegen a vidéki lét: távol a fővárostól, Zala megyében nőtt fel. A legnehezebb feladat a lányaitól való távolság volt.
Érdekesség, bár egy ország fejében él szépségkirálynőként, otthon erről nem sokszor beszél a lányaival.
- A lányaim számára nem vagyok királynő. A szépségverseny nálunk nem téma, nem dicsekszem a múltammal. A koronát is vissza kellett adnom, miután lejárt a szerződésem - mesélte a Meglepetés magazinnak.
Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán lánya
Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán lánya a 16. születésnapját ünnepelte decemberben: édesanyja tett ki fotót a közösségi oldalára arról, hogyan köszöntötték fel Zorkát.
16 éves lett Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán lánya: Zorka szülinapos fotóját az anyukája posztolta
Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán lánya már a 16. születésnapját ünnepelte. A színésznő rakott ki képet arról, hogyan köszöntötték fel.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: TV2/Farm VIP