Laky Zsuzsira kiakadt a férje - Meglepődsz, miért szólalkoztak össze

Laky Zsuzsi kemény diétába fogott, ez viszont nem tetszik a férjének.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Laky Zsuzsi és Dietz Gusztáv 2008 óta alkotnak egy párt, a tévénézők a TV2-n futó A legbátrabb páros című műsorban láthatták őket az ősszel, melyet meg is nyertek. Kapcsolatukból két gyermek született, 2011-ben Luca, 2014-ben pedig Lujza jött a világra. A kisebbik lány születése után a 34 éves szépség nem fogyókúrázott, és nem kezdett aktívan sportolni, hiszen szeretett volna édesanyaként maximálisan a lányaival foglalkozni. Plus size modellként is dolgozott, majd, miután a kisebbik lánya óvodás lett, elhatározta, hogy lefogy. Először csak rendszeresen mozgott, most viszont komoly diétába fogott. Utóbbit saját bevallása szerint sosem csinálta még, ez azonban nem nagyon tetszik a férjének - erről a FEM3 Café című műsorban vallott.

- Soha életemben nem diétáztam, ezt akármilyen nehéz elképzelni, nem vontam meg magamtól ételt. Nagyon szeretek enni, ha pedig főzök, akkor sokszor kóstolgatok, nálam ez a probléma. Nem is volt rendszeresség a táplálkozásomban, így most napi ötször, egy kicsit kevesebbet étkezem - magyarázta Laky Zsuzsi a műsorban.

laky zsuzsi
Fotó: FEM3 Café

Elmondta azt is, hogy neki nagyon tetszenek a testépítő nők, hiszen régebben ő is fitneszversenyző volt, a férjének viszont ez egyáltalán nincs ínyére, ki is osztotta őt.

- Mondta nekem, hogy "hát ez a bajunk nekünk, nőknek, hogy azt gondoljuk, ha hozzánk ér egy férfi, akkor az eredést és tapadást kell érezni". Persze, mondtam neki, hogy nem ez a cél - magyarázta a 2003-as Európa Szépe, akit a férje azóta is kér, hogy hagyja abba a diétát.

- Folyamatosan a női idomokkal jön, és azzal, hogy mióta van gyerekünk, mennyivel jobb. Nem hagy békén.

Tervei között szerepel, hogy öt-hat kilótól megszabaduljon, emellett fitneszedző szeretne lenni, jelenleg egy OKJ-s képzést végez, szeretne egy edzőtermet alapítani a férjével Gödön.

Laky Zsuzsi férje piszkosul sármos - Már 8 éve élnek boldog házasságban

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük