A magyar énekes 10 év után válik: a felesége kitálalt a közösségi oldalán
Kunu Márió és Kunu Alexandra úgy döntöttek, külön utakon mennek tovább.
Tíz év házasság után döntött úgy Kunu Márió és felesége, hogy elválnak. Kunu Alexandra mindezt Instagram-történetében osztotta meg a követőikkel, miután az énekes egy másik nővel való beszélgetése posztként kikerült, majd eltűnt.
Kunu Márió válása
„Nagyon sok üzenetet kaptam, így úgy érzem, már reagálnom kell. Márióval úgy döntöttünk, hogy külön utakon folytatjuk az életünket tovább, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy gyermekünk ebből semmit ne érezzen meg” - írta Insta-storyjában Kunu Alexandra.
Azt is hozzátette, kisfiuk miatt igyekeznek majd jó viszonyt ápolni ezek után is.
„10 évet hagyunk magunk mögött, született egy gyönyörű kisfiunk, a tisztelet egymás felé meglesz mindig” - folytatta.
Kunu Márió a Rajosan című számmal lett ismert, ami több mint 28 milliós megtekintésnél jár, de több dalát is imádják a rajongók a YouTube-on. Előfordult olyan is, hogy felesége és kisfia is szerepeltek klipjében - olvasható az origo.hu oldalán.
Brunner Márta és Ács Bálint a válásuk után is együtt élnek: ez az oka
Brunner Márta és Ács Bálint válása tavaly márciusban lett hivatalos. Hiába vágynak külön házra, ezért nem tudnak költözni.
ElolvasomCover-fotó: Instagram/Kunu Márió
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!