Kulka János és Falusi Mariann kapcsolatáról lehullt a lepel: „Jancsi az én szerelmem”
Kulka János és Falusi Mariann barátsága a '80-as években kezdődött, ez hozta őket azóta még közelebb.
Nem titok, Kulka János és Lang Györgyi annak idején egy párt alkottak – az énekesnő várandós is volt a színésztől – szerelmük történetéről itt olvashatsz. Arról eddig viszont nem hullt le a lepel, hogy a Pa-dö-dő másik tagjának, Falusi Mariannak, milyen a kapcsolata Kulka Jánossal.
Mindez szeptember nyolcadikán változott meg: még sosem volt példa arra, hogy a két művész közösen lépjen fel, a Dohány utcai Zsinagógában adott koncertjük változtatta meg mindezt: együtt léptek színpadra.
Kulka János és Falusi Mariann
Egészen pontosan Falusi Mariann a koncert végén hívta fel a színpadra Kulka Jánost, hogy csatlakozzon hozzá – közös előadásukkal nem csupán a barátságukat pecsételték meg, Lang Györgyi emlékét is méltatták – számolt be róla a Best magazin.
Az, ahogy Falusi Mariann felkonferálta Kulka Jánost, mindent elárult – itt derült fény rá, mennyire szoros köztük a kapocs.
- Jancsi az én szerelmem, szeretőm, barátom, ölelésem - árulta el a közönségnek, majd a színésszel hosszú pillanatokig ölelték egymást.
Ahogy a lap írja, Leonard Cohen Hallelujah című szerzeményét énekelték el együtt. Minden pillantásuk a másik felé ragyogott a szeretettől.
Falusi Mariann és Kulka János barátsága a '80-as évekig nyúlik vissza, összekovácsolta őket sorsközösségük, amelyet Lang Györgyi betegsége fűzött szorosra.
Ő Lang Györgyi 18 éves lánya: Sáriról ezért nem beszélt sokat az énekesnő
A Pa-Dö-Dő énekesnőjének lánya mindig azt mondta, neki egy apukája és két anyukája van.
Elolvasom
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció















