Kulcsár Edinával is járt az RTL Klub jóképű sztárja: emlékszel, melyik szívtipró randizott vele?
Kulcsár Edina és az Éjjel-nappal Budapest című sorozattal ismertté vált Törőcsik Dániel 2016-ban jártak egymással.
A Nyerő Páros korábbi évadaiban már megszokhattuk, hogy bizonyos idő elteltével szóba kerülnek az exek is.
Az első ilyen jellegű információra a hatodik szériában nem sokáig kellett várnunk, kiderült, hogy az egyik versenyző járt Kulcsár Edinával.
Kulcsár Edina és Törőcsik Dániel
A 2022-es Nyerő Páros második napja a fiúk versenynapja volt, a lányoknak azzal kapcsolatban kellett megtenniük tétjeiket, mennyire ismerik őket a párjaik. Kérdéseket kaptak három válaszlehetőséggel, amelyre a nők megjelölték a válaszukat, majd a férfiaknak is el kellett találniuk, szerintük a szerelmük mit választ. Pont csak az egyező válaszokért járt. Törőcsik Dani, az Éjjel-nappal Budapest egykori csajozógépe és párja, az egykori topmodell, Bíró Bea az egyik, párkapcsolatot is érintő opciónál elvérzett.
- Bea szerint melyik a legcikibb hír, ami megjelent Daniról? - tette fel a kérdést Sebestyén Balázs.
A - A hajbeültetéséről szóló hírek.
B - Kulcsár Edinával járt.
C - Saját magát tarja a múzsájának.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Bea az első, míg Törőcsik Dani a második választ jelölte meg. Az egykori sorozatsztár nem értette, miért ciki, ha valaki megcsináltatja a haját.
- Miért, a B miért ciki, egyetlenem, az a múltad része? - értetlenkedett Bea.
- Mert úgy emlékszem, ezt már jelezted nekem korábban - vallotta be a férfi.
- Nem, nem mondtam erről semmit - bizonygatta a szerelme.
- Ez egy őszinteségi játék is amúgy… - kontrázott erre a ma már tetováló művészként dolgozó férfi.
Kulcsár Edina akkor vált ismertté, amikor 2014-ben ő lett Miss World Hungary, majd a Miss World szépségversenyen az előkelő második helyezést érte el. 2013 óta gyűrűs menyasszony volt, ám 2015-ben, közel hat év után szakítottak üzletember párjával. 2016 januárjában arról szóltak a hírek, hogy Törőcsik Dániellel jár.
- Régóta ismerjük egymást Danival. Korábban túlságosan nyíltan beszéltem a kapcsolatomról, így ebből tanulva most nem szeretnék beszélni erről. Egy baráti társaságba járunk - nyilatkozta akkor szűkszavúan az egykori szépségkirálynő a Borsnak.
Istenes Bence és Kovácsovics Fruzsina
Kovácsovics Fruzsina a Csillag Születik első, 2007-es évadában vált országosan ismertté. Istenes Bence tévés karrierje 2008-ban indult, amikor a VIVA TV műsorvezetője lett. Kevesen tudják, de a két fiatal sztár egy darabig egy párt alkotott, igaz, annak idején látszatkapcsolatnak indult a viszonyuk.
Istenes Bence kamuból jött össze a Csillag Születik énekesnőjével: csak később szerettek egymásba
Kovácsovics Fruzsina az IstenEst vendégeként elárulta, hogy annak idején látszatkapcsolatnak indult a viszonyuk, csak később szerettek egymásba.
ElolvasomCover-fotó: RTL Magyarország, TV2
OLVASD EL EZT IS!
- pindroch csaba
- cseke katinka