Kudlik Júliát 40 év után rúgták ki a Magyar Televíziótól: „Méltatlan volt a nézőkhöz és hozzám is”

Az egyik leghíresebb tévébemondónkat azóta csak ritkán lehet látni.

Kudlik Júlia vallomása
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kudlik Júliát majdnem negyven éven keresztül láthatták a nézők folyamatosan a Magyar Televízió képernyőjén. Bemondónőként, műsorvezetőként és hírolvasóként is feltűnt, majd egyszer csak megváltak tőle, és azóta nem igazán mutatkozik.

Kudlik Júlia vallomása

Kudlik Júliát 2001-ben Magyar Televízióért Életműdíjjal, 2004-ben pedig a Magyar Televízió Örökös Tagja címmel tüntették ki, mégis, a 2000-es évek elején megvált tőle a csatorna egy csoportos leépítés során. A Kikötő - Polgári szalon rendezvényen tavaly kifejtette erről is a véleményét.

- Nem az volt sajnálatos, hogy valami véget ért, hiszen egyszer minden, az élet is véget ér, hanem az, ahogyan történt. Méltatlan volt a nézőkhöz, az intézményhez és hozzám. De nem sírni kell, hogy valami véget ért, hanem mosolyogni és örülni, hogy a részese lehettem - idézte szavait a Meglepetés magazin.

Azt is elárulta, miért csak nagyon ritkán lehet látni, miért kerüli a nyilvános szerepléseket, illetve kitért arra is, hogyan éli mindennapjait.

- Remekül elvagyok. Igyekszem jól beosztani az időmet. Rengeteget olvasok, és elég sok meghívásnak eleget teszek. Nem tudom, mit kéne még csinálnom. Az egész életem a nézők szeme láttára zajlott. (…) Amikor 2001. november 30-ával megszűnt a munkaviszonyom a Magyar Televízióval - ami egyébként első és utolsó munkahelyem volt -, akkor úgy döntöttem, hogy véget ért a nyilvánosság előtt élt életem. Lezártam az életemnek egy szakaszát, és elindult egy másik. De attól, hogy nem vagyok képernyőn, még élek.

A Magyar Televízió legszebb bemondójának tartották: belebetegedett abba, hogy kirúgták

Takács Marika hazánkban az első tévésztárok egyike volt. Fényes karrierje hirtelen és nem önként szakadt meg.

Elolvasom

Cover-fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük