Ma 74 éves Kudlik Júlia - Az ország imádott bemondónője most is elbűvölően néz ki

Kudlik Júlia a Delta legendás műsorvezetője volt.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kudlik Júlia volt az egyik legkedveltebb magyar bemondónő, a Magyar Televízió képernyőjén több mint negyven évig láthattuk őt. 1965-től egészen 1996-ig vezette a Delta című műsort. Háziasszonya volt az 1971-es, 1972-es és 1981-es Táncdalfesztiválnak, később a Kodály-énekversenynek, számos népdal- és népzenei vetélkedőnek, tévéfesztiválnak és díjátadó gálának.

Olyan népszerű műsorok fűződnek a nevéhez, mint a Főzőcske-TV fazék, Az állatok védelmében, a Nótaszó vagy a Sportolók a porondon. Antal Imrével is többször dolgozott együtt, egyik közös projektjük a Szeszélyes évszakok címre hallgatott. 2005-ben a köztévé leépítést tartott, ekkor sajnos Kudlik Júliának is búcsúznia kellett az adótól.

Az ország imádott bemondónője ma ünnepli 74. születésnapját, ritkán mutatkozik nyilvános eseményeken, emellett néha nyilatkozik csak, így friss felvételek is elvétve lelhetőek fel róla az interneten. Utoljára Szalóki Ági Liszt Ferenc-díjas előadóművész fotózkodott vele, természetesen a közös képet Instagram-oldalára is feltöltötte. A felvételen Kudlik Júlia nagyon elbűvölően néz ki.

A legnépszerűbb közösségi oldalon, a Facebookon sincs fenn. Érdekesség, hogy éveken át volt egy Kudlik Júlia-profil, amelyre rendszeresen töltöttek fel a Magyar Televízió egykori bemondónőjéről frissebb fotókat, ám kiderült, hogy az csak egy álprofil, szerencsére a legendás tévésnek sikerült töröltetnie a profilt, ezt 2018 nyarán a Best magazinnak árulta el.

Nem vágyik már a szereplésre, Szentendrén éli az életét, legkedvesebb hobbija a foltvarrás vagy patchwork, illetve a kertészkedés.

Így néznek ki ma a kedvenc bemondóink

Képes összeállításunkban megnézheted, hogyan fest ma Sugár Ágnes, Kertész Zsuzsa, Kovács P. József vagy Mohai Gábor.

Az 55 éves Sugár Ágnes most így néz ki - Kedvenc bemondóink régen és ma

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük