A 90-es években minden lány szerelmes volt belé - Krisz Rudi most így néz ki
Krisz Rudi tinisztárból sármos, felnőtt énekes lett.
Krisz Rudi a '90-es évek magyar tinibálványa volt, az igéző, azúrkék szemű énekes kellemes hangjával és szexi kisugárzásával fiatal lányok ezreit varázsolta el.
A 38 éves énekes zenei pályafutását a Rockonok - későbbi nevén Dominó - nevű zenekarban kezdte a '90-es években. Első szólólemeze 2000-ben jelent meg Tűz címmel, ezt további négy album követte egészen 2008-ig, majd hat évre eltűnt a nyilvánosság elől.
Krisz Rudi tinisztárból sármos pasi lett
Évekig óceánhajón dolgozott, majd úgy döntött, visszatér Magyarországra, és immár Krisz Rudolf néven új dalokkal, klippel, koncertekkel örvendezteti meg rajongóit. A sármos énekes legutóbb az RTL Klub Reggelijében vendégeskedett, ahol többek között azt is elárulta, mivel foglalkozik mostanában.
- Nagyon hiányzott az itthoni közeg. Azt éreztem, hogy nekem akkor volt egy nagy táborom itthon, akik folyamatosan követték az életemet, és kérdezték, mikor leszek itthon, lesz-e vajon még itt karrierem. Amikor hazajöttem, készítettem egy dalt Kimentünk a divatból címmel, ami robbanásszerűen terjedt. Azóta folyamatosan csinálom a dalokat,
és látom, hogy van egy teljesen új generáció, akik járnak a koncertekre.
Fura ilyenkor, hogy magamra nézek, és látom, hogy Jézusom, mennyi idő telt el - osztotta meg érzéseit az énekes a reggeli műsorban.
Elmesélte azt is, hogy a mai napig kap szerelmes és rajongói leveleket, a múltkor egyik rajongója osztotta meg vele, hogy anno az édesanyja, most pedig ő az, aki szerelmes belé. Ezek az üzenetek jólesnek Krisz Rudinak, azonban számára az első nő az életében a kedvese, aki 11 éve kitart mellette.
- 11 éve együtt vagyunk, ő kitartott a hajós időszakban is mellettem. Ezt a hét-nyolc hajós évet nem úgy kell elképzelni, hogy egy hétig kint vagyok, aztán hazajövök. Három hónap hajózás, aztán itthon. Délben, vacsora előtt és vacsora után voltak fellépéseim, de teljesen trubadúrként voltam ott, hiába énekesként és bárzongoristaként dolgoztam, volt, hogy az afrikai partoknál mellényt adtak rám, és kiállítottak a hajó elejére, hogy nézzem, a kötélen nem másznak-e fel a bevándorlók - osztotta meg a nézőkkel ez az elképesztő történetet.
Betty Love egykor és ma
Boros Bernadett, művésznevén Betty Love a Soho Party gyönyörű énekesnőjeként robbant be a köztudatba.
Betty Love a 90-es évek népszerű énekesnője volt - 43 évesen is nagyon dögös
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!