Kovács Ági újra bikinire vetkőzött! Visszanyerte szülés előtti sportos alakját
Interjú
Kovács Ági nemcsak magáról, de kisfiáról is szívesen mesélt nekünk.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Kovács Ágnes olimpiai úszóbajnok kisfia már hároméves. Kíváncsiak voltunk, hogyan tölti Ági a meleg nyári napokat a városban egy örökmozgó fiúcskával, akiről az hírlik, hogy anyukájához hasonlóan imád vízben lenni.

- Azt gondolnánk, egy úszót sohasem lehet elválasztani a víztől, de nyilván mióta kisgyerekes anyuka vagy, azóta már nem a sportuszoda felé veszed az irányt. Hova szoktatok fürödni járni, mikor itthon vagytok a városban?

- A kisfiam, Dominik valóban imádja a vizet, így korán fontossá vált, hogy találjunk egy helyet, ahová rendszeresen eljárhatunk vele, és mivel azt vettük észre, hogy bár a gyerekeknek való kismedencét is élvezi, sokkal jobban szeret velünk együtt játszani a felnőttek meleg vizű medencéjében, a kör tovább szűkült. De szerencsére a budapesti Aquaworld Élményfürdő, ahová lassan már két éve járunk, tudja mindazt, amire a mi kis családunknak szüksége van.

Ugyan abbahagytam az élsportot, de a vizet most is nagyon szeretem, csakhogy most már inkább a meleg vizet, ahol pihenhetek, és nem kell faltól falig úszni. Nekem is és Dominiknak is jólesik a 32 fokos vízben mozogni.

Kovács Ági úszóakadémiát nyit!

2014. szeptemberétől speciális oktatási programmal és egyedi szolgáltatásokkal nyitja meg kapuit hazánk első élményalapú úszóiskolája, az Aquaworld - Kovács Ági Úszóakadémia, amely nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy egyéni tanítási módszerekkel gyermek és felnőtt korosztály számára egyaránt szerethető sporttá tegye az úszást.

Kovács Ági olimpiai bajnok szakmai vezetésével, a kiscsoportos oktatás keretein belül - kihasználva az Aquaworld Élménybirodalom széleskörű kínálatát - a kis növendékek játékos formában sajátíthatják el a biztonságos úszástudást, miközben a szülők is tartalmasan tölthetik el az idejüket, sportolhatnak vagy lazíthatnak a szaunavilágban.

Újdonság, hogy a gyermekeken kívül a felnőtt korosztály számára is elérhető az élményalapú oktatási program, kezdőtől egészen a haladó szintig. A Masters csoportokban például profi úszókká válhatnak azok a 25 év felettiek is, akik bár tudnak úszni, mégis szívesen tökéletesítenék a technikájukat, csatlakozva egy lelkes, sportszerető csapathoz.
További információ: www.aqua-world.hu

- Nem is fél a kisfiú a számára mély vízben?

- Ellenkezőleg! Dominik igen eleven, a vízben is aktív. Azt gondolom, hogy a génjeiben van a víz és a mozgás szeretete. Hetente kétszer járunk az élményfürdőbe, ahol családilag együtt játszhatunk, mozoghatunk: kellemest a hasznossal. Ha egy alkalmat kihagyunk, már kérdezni szokta, mikor megyünk a buborékba - ő így hívja a fürdőt.

Eleinte természetesen úszógumival és karúszóval jött velünk a vízbe, most már azonban elég az úszógumi. Megbeszéltük a férjemmel, hogy idén beadjuk úszásoktatásra. Elvégre én is két és fél évesen kezdtem úszni tanulni. A jövő nyári strandszezonra szerintem már teljesen vízbiztos lesz. Az úszótanfolyamon, amit kinéztünk neki, vízben végzett játékos feladatokkal színesítik az oktatást, így biztos vagyok benne, hogy élvezni fogja az órákat. És amíg a kicsi úszni tanul, addig mi, szülők lazíthatunk, szaunázhatunk egyet, ha ahhoz van kedvünk.

- Profi úszót szeretnétek belőle is nevelni?

- Nem ez a cél. Fontos, hogy szeresse, élvezze a vizet, játékosan tanuljon meg úszni. Természetesen szeretném, ha sportolna, majd együtt kitaláljuk, hogy az a sport az úszás legyen-e. Amit ő akar, amihez kedve van, abban támogatni fogom, és átsegítem a nehéz helyzeteken.

- Ha kiderülne, hogy a kisfiad tehetséges úszó, örülnél neki?

- Nem tudok erre válaszolni. Nagyon szeretném, hogy legyenek céljai és ideáljai. A férjem is úszott hosszú ideig, tehát mindketten tudjuk, mivel járnak a napi edzések. Kitartásra neveljük, az biztos. Egyelőre megtettük az első lépéseket, a játéknál tartunk, és nagyon örülünk, hogy a család együtt talált megfelelő helyet ehhez. Kikapcsolódás, pihenés és önfeledt együttlét - ezt jelenti nekünk a víz. Nem vagyok az a típus, aki ölbe tett kézzel nézi a játszó gyerekét, mondjuk a játszótéren. A vízben én is aktív lehetek, mindnyájan jól érezzük magunkat.

Fotók: Aquaworld Hotel és Élményfürdő, Kovács Ági hivatalos Facebook oldala

Ezt is szeretjük