Kovács Katalin lányai gyönyörűek - Az olimpiai bajnok kajakos tündéri fotókat posztolt
Az olimpiai bajnok kajakos, Kovács Katalin két szép kislány édesanyja.
Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok kajakozónő, 31 világbajnoki címével minden idők legeredményesebb női kajakozója a világon, Európa-bajnokságokon 29 elsősége van. Nem véletlenül emlegetik néha egyszerűen csak Kajakkirálynőnek.
Nem csak a sportban, a magánéletben is sikeres. 2013 szeptemberében kérte meg a kezét dr. Schmidt Ádám, a Magyar Olimpiai Bizottság volt jogásza, az év decemberében pedig a kajakozó bejelentette, hogy babát vár. Luca Anna 2014. június 6-án született meg.
Tudatosan készült arra, hogy negyvenévesen abbahagyja a kajakozást, és fokozatosan búcsúzott a versenysporttól, végül 2016. július 29-én jelentette be visszavonulását.
"Az elmúlt hónapokban világossá vált számomra, hogy a szívemben már nem a kajakozás áll az első helyen, hanem az én Drága Családom, velük szeretnék minél több időt eltölteni, nagy álmokat megvalósítani" - írta akkor a Facebook-oldalán.
Második gyermeküket is tudatosan tervezték, azt mondta, mindenképpen szeretnének Lucának kistestvért, és szerinte az az ideális, ha a két gyerek között nem nagy a korkülönbség. Már az ötödik hónapban volt, amikor 2018 szeptemberében bejelentette, hogy újra babát vár. Júlia Léna 2019. január 22-én jött a világra.
Az biztos, hogy a kislányok 43 éves édesanyjuk szépségét örökölték, Luca Anna és Júlia Léna is nagyon szép gyerekek.
Kőbán Rita egykor és most
Kőbán Rita kajakozó nevét az 1988-as szöuli olimpián jegyezte meg az ország és a világ: négyesben ezüstérmet nyert 500 méteren. 1992-ben Barcelonában négyesben olimpiai aranyérmet szerzett, nyert egy ezüstöt egyesben és egy bronzot párosban. 1996-ban az atlantai olimpián egyesben győzött 500 méteren. 2000-ben Sydney-ben a négyesben ezüstérmet szerzett.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!