Ma 75 éves Kovács István - Az Egri csillagok Gergője most is nagyon sármos

Kovács István színész 1944. május 7-én született.

kovacs-istvan-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ma ünnepli 75. születésnapját Kovács István, aki 1944. május 7-én született Budapesten. 1966-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán a legendás rendező, Várkonyi Zoltán osztályában. Már főiskolás évei alatt, 1964-től játszott a Vígszínházban, a teátrumnak később tagja lett - csakúgy, mint osztálytársa, Venczel Vera. Mindketten Várkonyi 1966-ban bemutatott, Kárpáthy Zoltán című filmjében mutatkoztak be a nagyközönségnek: Kovács István a címszereplőt, Venczel Vera pedig a szerelmét, Szentirmay Katinkát alakította. Olyan neves színészekkel álltak együtt kamera elé, mint Latinovits Zoltán (Szentirmay Rudolf), Ruttkai Éva (Szentirmay Rudolf), Darvas Iván, Básti Lajos vagy Bárdy György. 

(Cover-fotó: MTVA/Zih Zsolt.) 

Venczel Verával úgy belopták magukat a nézők szívébe, hogy, amikor Várkonyi Zoltán az Egri csillagok fiatal szerelmespárjának, Bornemissza Gergőnek és Cecei Évának a szerepére kikérte a nézők véleményét, szinte egyöntetűen mindenki Kovács Istvánra és Venczel Verára szavazott. 

- Venczel Verával együtt szívmelengető volt számunkra, hogy a Magyar Ifjúság című lapban előzetesen megkérdezték, hogy ki legyen az Egri csillagok szerelmespárja, és a válaszadók 98%-a ránk szavazott. Így boldog érzéssel foghattunk hozzá a film forgatásához - mesélte a színész a beol.hu oldalnak április végén, amikor a Magyar Film Napja alkalmából az Egri csillagok digitálisan felújított változatát bemutatták Gyulán. 

A két színművész a mai napig szoros baráti viszonyt ápol egymással. Nem meglepő, hogy, amikor Venczel Vera április 22-én, az 5. Magyar Filmhét nyitónapján életműdíjat kapott, Kovács István méltatta, és adta át neki az elismerést. 

- Egyszer egy előadásra mentem Erdélybe, ahol felvettem egy nénikét a kocsival. Szigorú szemeket meresztett rám, és megkérdezte, a filmekben látott feleségemet, azaz Verát hol hagytam. Nem hitte el, hogy nem vagyunk egy pár - idézte a színész szavait a Blikk a díjátadóról. 

Kovács Istvánt az Egri csillagok után szerelmeslevelek tömkelegével árasztották el, egy interjúban azt mesélte, 27 ezer vallomást kapott. A színész kétszer nősült: első házasságában 1974-ban született meg lánya, Zsófia, két évvel később pedig fia, Dániel. Másodszorra Sajgál Erika színésznőt vette feleségül, fiuk, Domonkos 1999-ben jött világra. A 75 éves sztár hűséges férj, ami csak hozzátesz sármjához. 

Képes összeállításunkban megnézheted, Kovács István mennyit változott az évek során, és melyek voltak leghíresebb szerepei. 

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük