20 évvel fiatalabb színésznő Kovács István felesége - Az Egri csillagok Gergője imádja

Kovács István már több mint két évtizede bolondul feleségéért.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kovács István leghíresebb szerepét az Egri csillagokban kapta, melyben ő formálta meg Bornemissza Gergelyt, de legalább ugyanennyien emlékeznek rá a Kárpáthy Zoltán című Jókai-adaptáció főszereplőjeként is.

A 73 éves színművészről a nézők hosszú évekig azt hitték, hogy a valóságban is Venczel Verával alkot egy párt, de ez természetesen nem így volt, hiszen szerelmük csak a vászoné volt, még akkor is, ha nézők százezreit ejtették együtt rabul.

Kovács István kétszer nősült, első házasságából pedig két gyermeke született: Zsófia 1974-ben, Dániel pedig 1976-ban látta meg a napvilágot. Másodszor kolléganőjét, Sajgál Erika színésznőt vezette oltár elé, egyetlen közös gyermekük, Domonkos 1999-ben született meg. 

Kovács István és felesége, Sajgál Erika.
Kovács István és felesége, Sajgál Erika.
Fotó: Facebook/Kovács István

Az Egri csillagok sztárja a kilencvenes években egy közös szavalóesten ismerkedett meg a nála húsz évvel fiatalabb színésznővel, akivel a mai napig boldog és harmonikus házasságban él. Sajgál Erika játszott többek között a Vígszínházban, a Pesti Színházban és a Turay Ida Színházban. Színpadi alakításai mellett több játék- és televíziós filmben, sorozatban szerepelt. Játszott többek között a Patika, a TV a város szélén, a Kisváros és a Jóban Rosszban című sorozatokban, ő játszotta Olgát az Éretlenek című sorozatban, illetve Ágoston Erikát a Szomszédok című teleregényben. 

- Valóban így volt, egy közös esten kezdődött minden, és néhány évvel később megszületett Domi. Nem sokkal idősebb, mint négy unokám közül a legnagyobb. Tudja, én százhúsz évre tervezek. Derűlátásomat még édesanyámtól tanultam. Négyünket nevelt egyedül, de egy zokszót nem hallottunk tőle soha. Csodálatos asszony volt! - nyilatkozta 2012-ben a Nők Lapjának.

Tahi Tóth László imádja 25 évvel fiatalabb feleségét - Sztárpárok nagy korkülönbséggel

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük