Kovács István 73 évesen is sármos - Friss fotón az Egri csillagok Gergője
Kovács István karrierje több mint fél évszázada kezdődött.
Kovács István 1966-ban szerezte meg diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, de már két évvel korábban fellépett a Vígszínházban, melynek később aztán a tagja lett. Az 1944-ben született színművészre pályája elejétől fogva romantikus hősök és szerelmes figurák megformálását bízták a rendezők mozgóképen és színpadon egyaránt, mivel ez passzolt a leginkább különleges személyiségéhez.
Ennek tükrében nem meglepő, hogy 1968-ban Várkonyi Zoltán rendező neki adta az Egri csillagok egyik főszerepét, Bornemissza Gergely eljátszása pedig a korszak egyik ünnepelt fiatal színészévé avatta. Nem ez volt az első alkalom azonban, hogy Várkonyi Zoltánnal dolgozott, hiszen két évvel korábban ő alakította Kárpáthy Zoltánt a Jókai Mór regényéből készült adaptációban, mely szintén az egyik legismertebb szerepének számít a mai napig.
Kovács István május 7-én ünnepelte 73. születésnapját, ez azonban egyáltalán nem látszik meg rajta, hiszen ennyi idősen is kirobbanó formában van. Több mint fél évszázados karrierje során fellépett a József Attila Színházban és a Thália Színházban is, illetve olyan filmekben és sorozatokban is feltűnt, mint A pogány Madonna, a Hahó, öcsi!, a Privát kopó, a Szomszédok vagy a Kisváros. Kivételes életműve elismeréseként 2016-ban Bessenyei-díjjal jutalmazták.
- Ha valaki most kezdené, azt mondanám: ennél szebb, ennél izgalmasabb, ugyanakkor nehezebb pályát én nem tudok elképzelni. Ha valakiben van ez iránt vonzalom, és van némi értékítélete, hát tegye. Kezdetben a képességet nagyon nehéz megítélni, mert azok csak az eredmények tükrében realizálódnak. Ki a jó színész, ki nem, azt csak a közönség tudja megmondani. Ám csupán ahhoz, hogy megmérettesse magát az ember, már ahhoz is nagyon-nagyon sok energia kell. De, ha mindezt valaki bekalkulálja, akkor ne hátráljon meg, mert ez fantasztikus pálya - nyilatkozta egy régebbi interjújában Kovács István.
50 év után újra együtt az Egri csillagok színészei - Venczel Vera még mindig ragyog
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- jóban rosszban
Így néz ki most az Abigél sztárja - A 63 éves színésznő volt Torma Piroska
- sztár
- így néz ki most