20 éves magyar bombázó lehet Miss World 2017 - Koroknyai Virág holnap repül Kínába a döntőre
Koroknyai Virág pénteken repül Kínába a Miss World döntőjére.
2017. június 18-án rendezték meg Budapesten a Magyarország Szépe szépségversenyt, melynek győztese Koroknyai Virág lett, ezért ő képviseli hazánkat a Miss World 2017 döntőjén november 18-án Kínában.
A húszéves bombázó ma a FEM3 Café stúdiójában járt Sarka Katával, aki szívesen elkísérné Kínába Koroknyai Virágot a nemzetközi szépségversenyre, erre azonban nincs lehetősége, mivel Kata elárulta, hogy őt nem engedték ki a Miss Worldre.
Koroknyai Virág elmondta, hogy holnap repül Kínába, ahol harminc napot tölt el, amíg a döntőre sor nem kerül. A távoli földrészre magával visz egy nemzeti ajándékot is, amit a nézőknek is megmutattak: a meglepetés nem más, mint egy néptáncoló párt ábrázoló porcelánszobor, amit fadobozban szállít majd, hogy baja ne essen a közel húszórás repülőút során.
- Nagyon sűrű lesz a program. Lesz öt nap például, amikor a hegyekben fogunk túrázni. Edzettem sokat, nyelvórára jártam, megtanultam profin sminkelni is - nyilatkozta Koroknyai Virág, akire nagyon büszke Sarka Kata.
Képes összeállításunkban megnézheted Koroknyai Virág dögös fotóit, akinek egy hónap múlva szurkolhatunk a Miss World döntőjén.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- szépségkirálynő
- sztár
Ő lett Magyarország Szépe - A nézők máris keményen szapulják
- szépségkirálynő
- sztár
Gyönyörű nő lett Geszler Dorottya 21 éves lánya - Fotókon a szépségkirálynők és lányaik
- szépségverseny
- szépségkirálynő