Korda György Klárikáról: „Minek mennék a McDonald’s-ba, amikor itthon a legfinomabb steaket kapom?”
Közel négy évtized mélypont nélkül.

Ez is érdekelhet

Nyerj 2 főre szóló, 3 éjszakás nyaralást Ausztriába, az aktív pihenés paradicsomába (x)

Ingyenes lesz Budapest legnagyobb szezonnyitó borfesztiválja - Ekkor érdemes a Városligetbe menni (x)

Így csókolj, ha csábítani akarsz - Eláruljuk a tökéletes csók titkait (x)

Horváth Éva iszonyú cuki cicával fotózkodott - Elárulta, miért (x)

beauty and style

Divat 70 kiló felett: őt kövesd az Instán, ha molett vagy, és szeretsz öltözködni »

A szezon legnépszerűbb farmernadrágjai 8 ezer forint alatt »

Helen Mirren és a tavasz: 72 évesen üdébb, mint némelyik harmincas nő »

retikül.hu
Top olvasott cikkek
bmi kalkulátor
nem

A te BMI-d:

Alultápláltságot jelent. Mindenképp fordulj orvoshoz, hogy feltárd az okokat!

A testsúlyod ideális, törekedj a mostani alkatod megőrzésére.

Fokozottan vagy kitéve az infarktusnak és más betegségeknek. Csökkentened kell a testsúlyodat!

Veszélyeztetett kategóriába tartozol, mielőbb fogyókúrába kell kezdened!

Az egészséged közvetlen veszélyben van. Azonnal orvos által felügyelt diétába kell kezdened!

számolújraszámol

A legendás énekessel nemcsak „szakmáztunk” – betekintést engedett a magánéletébe is. Megtudhatjuk például, hogy mi fogta meg annak idején Klárikában, és mi az, amit közel négy évtizedes házasságuk alatt tolerálniuk kellett – sőt, kell a mai napig is – egymásban. Interjú Korda Györggyel.

– Hat évtizedes pályafutása mentes volt mindenféle hullámzástól. Mint a korábbi interjúnkban is szó volt róla, szóló énekesként lett ismert, később feleségével, Balázs Klárival duóban aratott és arat sikert, majd, köszönhetően például tévés és filmes szerepléseinek, a fiatalok is megszerették. Mindehhez valószínűleg nem volt elég jókor lenni jó helyen. Mi a titka?

– Van, amiben konzekvens vagyok. Ilyen például az öltözködés: igazán az elegánst szeretem – bár szívesen felveszek sportost is –, a kisujjamon pedig tizenöt éves korom gyűrűt hordok, igaz, akkoriban még rézből volt, most meg briliánsból, de hát ez egy ilyen dolog. Ugyanígy vagyok az énekléssel is. Amióta rádöbbentem arra, hogy én a hangom által tudok kitűnni, konzekvensen erre törekszem, még ha vannak is olyan slágereim – például a Mamma Maria vagy a Szeress úgy is, ha rossz vagyok –, amelyekhez nem kell különösebb hang. Annak idején próbálkoztam a kemény beattel is – a legjobb barátom, szinte testvérem, Schöck Ottó zenész-zeneszerző szeretett volna átformálni. Ő a Metro együttes billentyűse volt, amely a hatvanas-hetvenes években a beatet képviselte. Végül én formáltam át őt, és aztán olyan slágereket írt nekem, mint a Virágeső vagy a Lady N.

Hosszú távon csak azt érdemes csinálnia az embernek, amit tud, és a közönség is értékeli, ha valaki kitart amellett, és nem enged semmit abból, amit elhatározott. Mindez a televíziós műsorokra is vonatkozik – számtalan ilyen felkérést mondok vissza, mert ha nem gondolom úgy, hogy valamit hozzá tudok tenni, el sem vállalom. Egyetlen műsort éreztem a magaménak, a Csináljuk a Fesztivált című zenei sorozatot, amely milliós nézettséget produkált, és amelyben olyan partnerem volt, mint Harsányi Levente.

– Az éneklés mellett a kártya is meghatározó szerepet játszik az életében. Honnan eredeztethető ez a „szerelem”?

– A nagypapám házmester volt – akkoriban még a házmesterek nyitották ki a kaput a későn hazaérőknek –, és esténként, mivel nem akart minden csöngetésre felkelni, egy barátjával ultizott. Az ultihoz azonban legalább három ember kell. „Tanítsuk meg ezt a gyereket, úgysem jár óvodába” – mondta ez a barát. Így történt, hogy ötévesen már pénzért játszottam. Úgy is mondhatnám, hogy profi ulti- és pókerjátékos vagyok.

– Jó ideje nemcsak énekesként, hanem kommentátorként is ismerhetik a nézők, a pókerműsor angol főnöke pedig azt mondta, hogy soha életében nem hallott olyan érdekes, ráadásul szakmailag is tökéletes kommentálást, mint az öné. Mitől lesz jó egy közvetítés?

– Ez a játékoson – a „színpadi emberen” – és a kommentátoron egyaránt múlik. Az is számít, ugyanúgy először látom az adást, ahogyan a nézők is – ha előre tudnám, hogy mi történik, nem lenne olyan érdekes. Így aztán az intuíciómra kell hagyatkoznom, de az esetek kilencven százalékában nem tévedek. Persze most már ahogy az éneklésben, úgy a pókerben is más a trend, hiszen ott is felnőtt egy új generáció. Nehéz kiismerni őket: sohasem tudom, mikor védekeznek, mikor támadnak, így kommentátorként nekem is nehezebb a dolgom. Ettől függetlenül igyekszem mind a játékban, mind az éneklésben átvenni a fiataloktól azt, ami szerintem jó – és azt sem bírálom, amit nem tartok jónak. Nem vagyok egy kőkorszaki szaki, aki csak azt tudja hajtogatni, hogy bezzeg az ő idejében…

– Ha most lenne pályakezdő, jelentkezne tehetségkutatóba?

– Biztosan. Mindig csodálkozom azon, hogy manapság az emberek állandóan castingra járnak, de tudomásul kell vennem, hogy ennek az évezrednek ez a trendje – mi mást is tehetnék. És biztos, hogy van benne valami, még ha én nehezen is értem meg. Ugyanígy vagyok a technikai dolgokkal is: a szállodában egy óra hosszat pötyögtet a recepciós, hogy a gép kiadja a számla összegét, én meg bemondom fejből. Hogy aztán egy-egy ilyen castingon milyen alapon döntenek, nem tudom. De hát annyi nagy színészünk van, és aki nem vesz részt a válogatásokon, nem kerül be egy sorozatba, éhen hal. Én ilyen szempontból szerencsés vagyok, szállodáim vannak, és nagyon sokat is hívnak – csak decemberben huszonöt fellépésünk volt Klárikával –, így nem kell elvállalnom olyasmit, amit nem szeretnék.

– Azért a közönség párban szereti önöket legjobban...

– Harminchét éve nem Korda György van, hanem Korda György és Balázs Klári – most már valahogy a feleségemet is „hozzám gondolják”. Egyszer a Plázs Siófokon lett volna előadásunk, de Klárika elrontotta a gyomrát, a szervezők meg azt mondták, lépjek fel szólóban. Legalább egy órát énekeltem, a közönség pedig ünnepelt, mégis annyira egyedül éreztem ott magam... Valósággal féltem a színpadon.

Állandóan együtt vagyunk, és hiába mondanám, úgysem hinnék el az emberek, hogy ez alatt a harminchét év alatt soha semmiféle mélypontunk nem volt. Nem tudom, hogy van ez, de egyszer sem jutott eszembe, hogy másfelé nézegessek. Minek mennék a McDonald’s-ba, amikor itthon a legfinomabb steaket kapom?

– Pedig korábban nem a hosszú távú kapcsolatairól volt híres…

– Azért volt olyan is, például Mátrai Zsuzsa énekesnővel hét évig, Balogh Zsuzsa színésznővel hat évig éltem együtt – most nem sorolom.

– Annak idején mi fogta meg Klárikában?

– Ilyenkor mindenki mellébeszél, és én sem szeretnék durva dolgokat mondani, de hát férfi vagyok – és mi fog meg egy férfit egy nőben, akivel először találkozik? Hogy úgy mondjam, felmértem a terepet. Nem akartam rögtön feleségül venni Klárikát – egészen mást akartam, csak azt nem lehetett. Meg kellett harcolni érte. Aztán menet közben rájöttem, hogy ez valami más, ezt nem úszom meg egy éjszakával. Kiderült az is, hogy Klárika nagyon tehetséges, ráadásul passzol a hangunk. Elkezdtünk együtt dolgozni, és immár harminchét éve csak akkor vagyunk külön, ha ultizom, mert Klárika már a pókert is velem közvetíti.

– Azért bizonyára akad mindkettőjüknek olyan tulajdonsága, szokása, amit a másiknak tolerálnia kell…

– Ez természetes. Nekem egyébként rengeteg hibám van – inni soha nem ittam, de kártyázom, és sokáig dohányoztam is. Erről még Klárika sem tudott leszoktatni, aki soha életében egy szál cigarettát nem szívott el, és még kávét is csak ritkán iszik. Nagy pénzben játszottam, és ha a partner azt mondta, hogy ennyi és ennyi, rögtön rá kellett gyújtanom. Végül a betegség miatt hagytam abba. A szakmában meg önző vagyok. Nincs köztünk rivalizálás Klárikával, de amikor én énekelek, akkor ő bent van, és segít nekem, amikor meg ő énekel, én kimegyek pihenni.

Nekem egyetlen dolgot kellett, illetve kell a mai napig is tolerálnom: a feleségem nem veszi komolyan az időt, és addig, amíg nem tökéletes a megjelenése, nem indulunk el itthonról. De hát ez legyen valakinek a legnagyobb hibája... Klárika nemcsak a sikerben és a szépségben, hanem a rosszban is mellettem állt és áll. Amikor kórházban voltam, reggel kilenctől este kilencig el nem mozdult az ágyam mellől. Rengeteget sírt miattam, bár ezt csak utólag tudtam meg, mert nekem minden problémám olyan hirtelen jött, hogy feleszmélni sem volt időm. Azt sem tudtam, hol vagyok, nemhogy elgondolkodhattam volna azon, mi lesz, hogy lesz. Ha kérdezték, hogy mi a vércsoportom, már mondtam magamnak: „Gyuri, bajban vagy, itt téged megint szétvágnak.” Hála a Mindenhatónak, az elmúlt két évben egyre inkább rendbe jövök. Például ki tudok egyenesedni – sokáig nem tudtam, mert az egyik operáció során izmokat és idegeket vágtak el. Ezért is parodizál engem a Nacsa ilyen görnyedt testtartásban.

Bagi és Nacsa gyakran parodizálja a házaspárt - nincs sértődés, sőt, Korda Györgyék karácsonyi koncertsorozatán is felléptek

– Mennyi idősnek érzi magát belül?

– Szeretnék mindenben fiatal lenni, de hát nem lehet. Gondolkodásban az maradtam, ahogy az éneklésben is. A pókerben is igyekszem, igaz, régen két nap, két éjjel is játszottam, most meg hajnali egy körül már érzem, hogy le kellene feküdni. A mozgásban viszont nem vagyok fiatal. Pár éve még futottam, hasizomgyakorlatokat végeztem, de ez a különféle egészségügyi problémáim miatt már nem megy. Úszni lehetne, de sötétek ezek az uszodák, nagy a gőz, félek, hogy elcsúszom, és darabokra töröm magam. Azért így sem vagyok rossz kondícióban. A Villa Korda-beli lakásunk felújítását például én vezényeltem le. Hónapokon keresztül olyan volt itt minden, mintha az iraki háborúban lennénk. Volt egy kőműves, magas, kopasz, kigyúrt ember. Egyszer ülök a recepción, jön lefelé egy ilyen magas, kopasz, kigyúrt ember. „Fiam, befejeztétek a munkát?” – kérdezem. „Művész úr, én vendég vagyok” – mondja.

Annyi ilyen történetem van. Pár éve, amikor még nem kellett sárgára festeni a taxikat, egy droszton odamentem a legelöl álló kocsihoz. Egy hölgy ült benne, éppen telefonált. Kicsit furcsán volt öltözve, de hát ha ő a sofőr, akkor ő a sofőr. „Asszonyom, maga az első? – kérdezem. Rám néz, azt mondja, igen. „Tudja, hol a Villa Korda?” Hogyne, ott szokta sétáltatni a kutyáját. Tudni kell, hogy én mindig azt mondom a taxisoknak: rövid lesz, de nem fogják megbánni. Hát ezt mondtam ennek a hölgynek is. Nézett egy kicsit, de elindultunk. Már majdnem itt voltunk, amikor megszólalt: „Művész úr, én nagyon szívesen elhoztam magát, de nem vagyok taxis.” ”És mit keresett a droszton?” „Múltkor a másik oldalon telefonáltam, és megbüntettek.” Én meg azt mondtam neki, hogy rövid lesz, de nem fogja megbánni... Kértem, hogy ne árulja el senkinek, mert lesül a bőr a pofámról.

A 2010-es Fonogram-díjátadón

– Talán kevesen tudják, hogy szívesen segít azokon, akiknek kevésbé szerencsésen alakult az életük…

– Nem reklámozom, de évekig nagyon sok ajándékot vittem az Ódry Árpád Művészotthonba, aztán ez egy ideig elmaradt, mert beteg voltam én is. Tavaly azonban új bútorokkal rendeztük be a Villa Kordát, ami egyébként most lesz huszonöt éves, a régebbi, nagyon jó állapotban lévő darabokat pedig felajánlottuk: a szimpla ágyak a művészotthonba, a dupla ágyak az ifjú színészek otthonába kerültek. Remélem, hogy egy kicsit szebbé tudtam tenni az ott élők karácsonyát. Szeretek segíteni, előfordult, hogy egy üzletben kifizettem egy néni harmincezer forintos vérnyomásmérőjét. Adakozni viszont nem szoktam, mert nem tudni, hová kerül a pénz – soha annyi szélhámos nem volt, mint manapság.

– Mit kérne egy jó tündértől?

– Mennyi lehet kérni?

– Bármennyit.

– Akkor az első kívánságom az lenne, hogy a feleségem legyen egészséges és hosszú életű. A második, hogy nekem az epém és a lépem után mást már ne vegyenek ki. Utazásra nem vágyom különösebben, hiszen már jó néhányszor bejártam a földet. És lehet, hogy már nem fogok sokáig énekelni, de reménykedem abban, hogy pókert kommentálni életem végéig fogok. Mindezeken túl pedig szeretnék olyan világban élni, ahol nem kell attól félnem, hogy ha megmutatok valami szépet, az irigységet vált ki, hanem ahogy én tudok örülni mindennek, úgy mások is tudnának. Persze ehhez sokkal jobban kellene élniük az embereknek. Valószínű, hogy én ezt már nem is fogom már megérni, de bízom benne, hogy a lányaim és az unokáim igen. Összegzésképpen annyit mondhatok, hogy a Jóisten nagyon szerethet engem, mert nagyon szép és tartalmas élet van mögöttem – és ha lehet, azt kérném, hogy ilyen legyen előttem is.

Blog.hu ajánló