Ezért oszlott fel a Korál együttes - A reggeli műsorban árulták el

A Korál együttes 1986 és 1997 között nem adott koncertet. Ennek okáról a Mokkában meséltek.

koral-egyuttes-cover-1
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Több mint tíz év után újra fellép a Korál együttes, a hírt a Kossuth-díjas Balázs Fecó jelentette be a zenekar többi tagja társaságában. A 40 éves jubileumi koncertre nagy meglepetésekkel készülnek, amiről elárulták, hogy nem rendhagyó fellépés lesz, viszont kiegészítik olyan produkciókkal is, amelyek hozzájuk tartoznak.

A Mokka stúdiójában ma reggel Balázs Fecó mellett az együttes másik három tagja, Dorozsmai Péter, Fischer László és Fekete Tibor is ott volt, a beszélgetés során pedig szóba került az a 11 éves szünet is, amikor a Korál együttes felhagyott a koncertezéssel. 

koral-egyuttes-mokka
Fotó: TV2/Mokka

- 1986-ban azért álltunk le, mert teret tört az a műfaj, amit mi nem nagyon szeretünk, és velünk egyetemben több zenekar is leállt, utána kezdtünk megint bontogatni a szárnyainkat, és 1997-ben csináltunk egy frenetikus koncertet a Kisstadionban, amit aztán még kétszer megismételtünk - nyilatkozta Fischer Sándor, Balázs Fecó pedig egészségi állapotáról is elárult néhány dolgot.

- Köszönöm szépen, most jól vagyok, csak hát ez változik, mint az évszakok, mert olyan szívproblémám van, amit szívritmuszavarnak hívnak, ami elég gyakran változik, és bármi előhozhatja, de ahhoz képest, amilyen voltam, jól vagyok, lefogytam 30 kilót, szóval jól érzem magam a bőrömben - mondta Balázs Fecó, aki együttesével jövő májusban lép majd fel a Budapest Arénában.

73 éves lett Poór Péter - Képeken a Táncdalfesztiválok sztárjai egykor és most

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük