A gyönyörű színésznő lett A Konyhafőnök VIP győztese - Képeken a 28 éves Sztarenki Dóra

Péntek este kiderült, hogy Sztarenki Dóra nyerte meg A Konyhafőnök VIP 4. évadát.

sztarenki-dora-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Harminc adás, hat hét és megannyi konyhában töltött óra után Sztarenki Dóra, Rácz Jenő versenyzője A Konyhafőnök VIP 4. évadának győztese és a 10 millió forint birtokosa. A színésznőnek Kabát Peti párjával, Róka Adrienne-nel kellett megmérkőznie.   

A finálé zsűrije ezúttal is kiegészült a korábbi vendégzsűri tagjaival: Niszkács Anna, Kovács Kristóf és Molnár Attila segítette a Michelin-csillagos séfek, valamint Fördős Zé döntését. 

A Konyhafőnök VIP idei évadjának döntőjében korábbi sztárversenyzők segítségével kellett a már szokásosnak számító háromfogásos menüsort előállítani. Három előétel, Három főétel és három desszert. Sárközi Ákos versenyzője, Róka Adri csapatában Domokos Laci és Görgényi Fruzsi szerepelt, Rácz Jenő mentoráltja, Sztarenki Dóri Sipos Tomival és Rippel Ferivel főzött együtt. 

- Eszembe nem jutott volna, hogy én erre valaha képes leszek. Úgy érzem, tényleg mindent bele tudtam adni. Nagyon sokszor volt egy mélypontom csomó más helyzetben, más feladatnál, amikor azt éreztem, már nem tudom, mit tudnék még csinálni, és akkor mindig jött Jenő, aki kihúzott a csávából.

- Most a döntőben azt éreztem, végre tudom, hogy mit akarok, mik a lépések, kívülről tudom az összes receptet, mindenkit tudok irányítani, tudok figyelni három dologra egyszerre. Azt éreztem, most tényleg minden úgy sikerül, ahogy én szeretném - mondta Sztarenki Dóra a győzelem kihirdetése után. 

A 28 éves Sztarenki Dóra táncosként végzett a Magyar Táncművészeti Főiskolán, a diploma megszerzése után az ExperiDance Tánctársulathoz szerződött. A HBO csatornán futó Terápia című sorozat kedvéért részben felhagyott táncos karrierjével. A Terápia 2012-es, első évadában ő alakította Zsófit. Később az HBO Társas játék című sorozatában is szerepelt, de láthattuk a Barátok közt, A Tanár, az Ízig-vérig és a 200 első randi című sorozatokban. Játszott a Félvilág, A martfűi rém és az 1945 című filmekben. 2018-tól a Centrál Színház tagja.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük