Két zsűritagot is lecserélt az RTL Klub! Ők a tehetségkutató új ítészei
Az RTL Klub bemutatta a Konyhafőnök új zsűritagjait.
Két hét múlva tér vissza az RTL Klub képernyőjére A Konyhafőnök negyedik évada, amelyben sok újdonságra számíthatnak a nézők: a legnagyobb változás a zsűri összetételét érinti.
A Konyhafőnök 2014 őszén indult az RTL Klubon, a zsűrit Fördős Zé, Bernáth József és Vajda Pierre alkotta, egy évvel később pedig elindították A Konyhafőnök Juniort is, amelyben gyerekek csillogtatták meg főzőtudásukat. A Konyhafőnök zsűrijét aztán három sikeres évad után a csatorna lecserélte: már az év elején lehetett tudni, hogy Bernáth József és Vajda Pierre nem szerepelnek majd a negyedik évadban.
A szeptember 26-án újrainduló főzős vetélkedő zsűrijében Fördős Zé mellett Sárközi Ákos Michelin-csillagos séf és Wossala Rozina, a műsor első évadának második helyezettje alkotják majd a szakmai csapatot.

Wossala Rozina az ismert műsorvezető, Kánya Kata egy szem gyermeke, akiről A Konyhafőnök zsűritagjaként valamennyire mondható, hogy az édesanyja nyomdokaiba lépett: ő is képernyős lett. A dögös, belevaló szakács dívának az első évad után rögtön felfelé ívelt a karrierje: 2015 májusában megnyitotta a saját éttermét. Rozina pontosan tudja, milyen, amikor a tűzhely mellett állva kell bizonyítania, így biztos átérzi majd, mi vár a versenyzőkre egy-egy vereség vagy győzelem után.
A másik új zsűritag, Sárközi Ákos belevaló rocker séf, akinek vagány külseje olyan férfit takar, aki a konyhában percek alatt ötcsillagos fogásokkal lepi meg vendégeit. Vagány tetoválásai között felfedezhetőek a Michelin-csillagok, hiszen fontos volt számára, hogy emlékezzen arra, mi motiválja, amikor a tűzhely mögé áll. A séf azt ígérte, pontosan olyan maximalista lesz a versenyzőket bírálva, mint amilyen egy-egy menüsor elkészítése közben.
Fotó: RTL Klub
A magyar színésznő gyönyörű lánya is bekerült az RTL Klub tehetségkutatójába
Magyar sztárok lányai a tehetségkutatókban. Nézd meg őket!
Fotó! Kánya Kata gyönyörű lánya is bekerült az RTL Klub tehetségkutatójába
Nézegess képeket!
Elolvasom
Újrakezdeni és megérkezni - Amikor a változás nem lezárás, hanem egy új kezdet.
Van, amikor mi döntünk a változás mellett, máskor az élet kényszerít rá. Az újrakezdés sosem könnyű, mégis ezek a fordulópontok visznek közelebb ahhoz, akik valójában vagyunk. A Femina Klub évadnyitó estjén D. Tóth Kriszta és Pataki Ági személyes történeteiken keresztül mesélnek november 16-án a MOMkultban az újrakezdésekről, az önismeretről, a döntésekről és azokról a fordulópontokról, amelyek végül közelebb vitték őket önmagukhoz.
Promóció















