Megviselték a rágalmak! A magyar színész őszintén mesélt kálváriájáról
Koltai Róbert nehéz időket él, mióta fiát letartóztatták és meghurcolták.
Az egész országot megdöbbentette, amikor 2010 novemberében otthonában letartóztatta a rendőrség Koltai Róbert producerként dolgozó fiát, P. Koltai Gábort, akit több milliárdos adócsalással és magánokirat-hamisítással gyanúsítottak meg.



A 68 éves színész és fia legutóbb az RTL Klub Reflektor című műsorában együtt álltak kamera elé, és őszintén vallottak az elmúlt két év megpróbáltatásairól.
Megtört szülők
A színész-rendező fia öt hónapig volt előzetes letartóztatásban egy budapesti börtönben, később kiengedték, először házi őrizetbe került, jelenleg pedig lakhelyelhagyási tilalom van érvényben ellene.
- A legtermészetesebb reakció egy ilyen helyzetben az értetlenség. Amikor megtudtam, hogy házkutatást végeztek az irodámban, azonnal felültem az első gépre, és hazajöttem - emlékezett vissza a producer, aki éppen Londonban forgatta az előreláthatólag még idén a mozikba kerülő Magic Boys című filmjét a történtek idején.
Azt is hozzátette, hogy teljességgel indokolatlannak érezte, és a mai napig értetlenül áll az előtt, hogy hajnalban, a családja szeme láttára, bilincsben vitték el a kommandósok, holott korábban önként jelentkezett a hatóságoknál.
"Teljesen ártatlanul hurcoltak meg"
- A szüleim és a családom meghurcoltatása volt az egyik legfájdalmasabb élményem, mert az ember saját magát ellátja a megfelelő energiákkal, amik egy ilyen helyzet átvészeléséhez szükségesek, de a szeretteiért rettenetesen aggódik - osztotta meg legfájóbb érzéseit.
Korosodó szüleit, Pogány Juditot és Koltai Róbertet érthető módon nagyon megviselték a történtek.
- Csak kéthavonta látogathattuk, olyankor pedig nem a szülői jó tanácsokat akartuk elmondani, hanem inkább biztosítottuk a szeretetünkről, bármilyen mocskot terjesztettek rólunk bizonyos orgánumok. Volt, aki azt állította ugyanis, hogy én a fiam ellen vallottam, ilyen szégyenletes gyalázatot leírtak - árulta el a megtört apa.
A nehéz időszaknak pedig korántsincs vége, a Gábor elleni eljárás ugyanis jelenleg is tart.

Hogyan öregedjünk jól? - Az örömteli élet nem korfüggő
A Femina Klub januári vendége Pataki Ági sztármodell, producer lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy hogyan béküljünk meg az idő múlásával. Miért olyan fontos a humor és az önreflexió? Hogyan gondoskodhatunk testi és szellemi egészségünkről? Miért fontos szociális kapcsolataink fenntartása ebben az életszakaszban is?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. január 15. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
- Soha nem adtam fel, és nem is fogom. Egyrészt a Magic Boys ügyében, fel sem merült ugyanis bennem, hogy a film nem juthat el a magyar és a nemzetközi nézőkhöz, de soha egy pillanatra nem adtam fel azt sem, hogy bebizonyítsam, hogy ebben az ügyben teljesen ártatlanul hurcoltak meg - árulta el P. Koltai Gábor.
Fotók: RTL Klub/Reflektor