A Szomszédokban ő volt a nőfaló Gábor Gábor: ma 88 éves Koltai János
Koltai János sokoldalú művész, aki a nézők szívébe és emlékezetébe a Szomszédok című sorozattal írta be magát.
Koltai János Jászai Mari-díjas színész, díszlettervező, képzőművész, filmrendező 1935. június 8-án született Budapesten.
1959-ben diplomázott a Képzőművészeti Főiskolán, négy évvel később pedig a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Két évet a Szegedi Nemzeti Színházban töltött, 1965 óta a Madách Színház tagja.
Koltai János születésnapja
A színpadon számos emlékezetes alakítást nyújtott, az egyik ezek közül a La Mancha lovagjában Don Quijote. Olyan filmekben szerepelt, mint az Oldás és kötés, a Tízezer nap, a Hideg napok, A koppányi aga testamentuma, a Hamis Izabella, Még kér a nép vagy az egyik első magyar kémfilm, A múmia közbeszól.
A tévénézők számára azonban biztosan az 1987 májusában indult Szomszédok című sorozat ugrik be elsőként, pedig már 52 éves volt, amikor az emlékezetes szerepet megkapta. A Magyar Televízió teleregényében egy mindig újabb, tutinak tűnő bizniszbe fogó vállalkozót és fotóművészt, Gábor Gábort alakította, aki ugyan üzlettársát, Mágenheim Julit nevezte „szíve egyetlen királynőjének”, szinte minden szép nőnek csapta a szelet.
Az ikonikus mondat egyébként nem szerepelt a forgatókönyvben, azt a színész improvizálta. Ezt egyedül ő tehette meg a forgatáson, más szereplőknek Horváth Ádám, a Szomszédok atyja ezt nem engedte meg, de ahogy Frajt Edit fogalmazott, Koltai János szabadon garázdálkodhatott a szöveggel.
Koltai János a való életben hűséges típus, nem csak színházat nem váltott, feleségével, Pap Éva színésznővel lassan hat évtizede élnek boldog házasságban. 1964-ben keltek egybe, egy fiuk született 1975-ben, István.
Nézd meg, mennyit változott Frajt Edit!
A család zárt körben ünnepelte meg a Szomszédok egykori Mágenheim Juliját. A partiról lánya, Franciska sem hiányozhatott, akit a nézők szintén a ’80-as évek sikersorozatában ismerhettek meg: ő volt Juli kisebbik gyermeke, Flóra.
67 éves lett Frajt Edit: a Szomszédok Mágenheim Julija így éli ma napjait
Frajt Edit 28 éves koráig élt a belvárosban. A zsúfolt, nyüzsgő Budapesttől ma már menekül.
ElolvasomCover-fotó: MTVA/Zih Zsolt
- sztár
- koltai jános
- 80 fölött
- szülinapos sztár
- szomszédok
- sorozat
- sorozatsztár
- retro
- magyar televízió
- Hazai sztár