Kökény Attila és ritkán látott felesége – Arankát már több mint 20 éve imádja
Fotókon Kökény Attila és felesége, Aranka.
Kökény Attilát a 2010-es Megasztárban ismerhette meg az ország, a sármos énekes már a tehetségkutató idején sok nőnek tetszett, ám az ő szíve akkor már régen foglalt volt. Feleségével, Arankával már több mint húsz éve alkotnak egy párt.
A házaspár sok jót és rosszat is megélt együtt, a zenész korábban egy interjúban vallotta be, hogy egyszer félrelépett, ám a felesége megbocsátotta neki ezt a bűnét, szerencsére a hűtlensége nem tette tönkre a kapcsolatukat, azóta is nagyon összetartanak. Kökény Attila azt nyilatkozta kettőjükről, hogy ők a tökéletes páros, ezt pedig az idő is igazolja. A házaspárnak két gyermeke született, Aranka és Lali. Húszéves lányukat március elején jegyezték el, így nagy az öröm a családban. Az ünneplésre még az is ad okot, hogy úton van már az első unoka is, mivel az énekes első házasságából született fia, Attila hamarosan apa lesz.
Képes összeállításunkban megnézheted Kökény Attila ritkán látott feleségét, Arankát.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció