Kiszel Tünde 17 éves lánya dögös ruhákban pózol - Idősebbnek nézik a koránál
Donatella stílusa nagyon nőies lett.
- Auschwitzban halt meg a 14 éves lány: utolsó fotói még megrázóbbak színesben
- "Lehet, hogy szűk lesz egy kicsit, de a férje majd bejáratja" - Magyar nők megrázó vallomásai a férjöltésről
- Kiderült, Dobó Kata miért szakított Andy Vajnával: 8 év után zárta le élete egy szakaszát
- Varga Feri után felesége is lefogyott - Balássy Betty ennyire karcsú lett
- Az 50 évvel ezelőtti Budapestről kerültek elő fotók: nagyon más volt akkor az élet a fővárosban
Kiszel Tünde lánya, Hunyadi Donatella szinte a szemünk előtt nőtt fel. Az aranyos kislányból mára gyönyörű tinédzser lett, 2018 nyarán töltötte be a 17. életévét. Édesanyja már egészen kicsi korában megmutatta a sajtónak, gyakran szerepeltek együtt a tévében, emellett sokáig Donatella is részt vett a naptárfotózásokon.
Mivel Donatella magas és vékony lány, emellett az arca is nagyon szép, a modellszakma is felfedezte, ő lett a Kiss Fashion Trend reklámarca. A modellkedést szabadidejében csinálja, hiszen még iskolába jár, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanulója, így egyelőre első helyen a tanulás áll, pedig már külföldről is megkeresték őt, hogy modellkedjen - erről Kiszel Tünde a Mokkában mesélt.
- Többen hívták már külföldről, de első a tanulás, ebben a tanévben, tavasszal érettségizik, úgyhogy ez nagyon fontos. Úgy gondoltuk, hogy inkább majd utána megy külföldre, inkább csak itthoni munkákat vállal el - magyarázta.
Donatella stílusa egyébként roppant nőies lett, sminkel is, sokan emiatt idősebbnek is nézik. Édesanyja szerint az ösztöneiben benne van a nőiesség, ráadásul a szakemberek úgy látják, hogy nagyon fotogén. Az ifjú szépség szereti az alakját hangsúlyozó ruhákat, képes összeállításunkban megnézheted a legdögösebb szettjeit.

