Kiara Lord brutális plasztikai műtétre készül: Törökországig utazik érte
Kiara Lord egészen Törökországig fog utazni, hogy kés alá feküdjön.
Kiara Lord olyan plasztikai műtétre szánta el magát, amit kevesen mernek bevállalni, hiszen nagyon komoly beavatokozás.
Kiara Lord arcfelvarrása
Őszintén beszélt jövőbeli terveiről Kiara Lord Lakatos Levente műsorában, ahol szóba került az is, mit tartogat számára 2026. Az influenszer elárulta, komoly elképzelése van arról, miket szeretne mindenképp nyélbe ütni idén.
- Fel fogom varratni az arcom – mondta határozottan, amin Lakatos Levente kissé meglepődve reagált is: - Leesett a pofád? - szegezte a felnőttfilmesnek a kérdést.
Kiara Lord erre elmondta, még nem, de szerinte eljött az ideje a műtétnek, melyet Törökországban fog megcsináltatni, ami híres a plasztikai sebészettel foglalkozó klinikáiról.
- Ugyanígy fogok kinézni, csak jobban - idézi a Nagy Ő sztárját a Story.hu.
Az író-műsorvezető aggódva figyelmeztette barátnőjét, nehogy túlzásba essen, és elcsúfítsa az arcát, ám Kiara Lord szerint erről szó sincs. Elmondása alapján nem átalakulásra vágyik, csupán finom korrekciókra ott, ahol már szükséges.
Úgy érzi, elsősorban a nyaka szorul beavatkozásra, emellett a szemhéjából is szeretné eltávolíttatni a felesleges bőrt. Mint mondta, ha már rászánja magát az útra és a műtétre, akkor szeretné, ha mindent egyszerre intéznének el.
- Tehát ha már elmegyek, akkor csináljanak meg mindent. Ne aggódj, tényleg nem lesz gáz. Szép lesz. Eldöntöttem, hogy 2026-ban most már nem töltögetek, nem szálazok. Csináljuk meg, varrjuk fel. Oldalról hiába nincs már rajtam zsír, lóg. Lóg a bőröm, hogyha beszélek - zárta gondolatait.
Kiara Lord arca a plasztika előtt: szende, szőke szépség volt a Nagy Ő sztárja
Kiara Lord nem nézett ki mindig úgy, mint ahogy most a Nagy Ő-ben, a plasztika előtt más volt az arca.
ElolvasomCover-fotó: TV2
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
















