Ma 79 éves Késmárky Marika - A Táncdalfesztivál énekesnője ma is gyönyörű
Késmárky Marika az 1969-es Táncdalfesztivált nyerte meg.
Késmárky Marika 1941. február 4-én született Budapesten. 22 évesen,1963-ban kezdte zenei pályafutását. Az Express együttes énekesnője volt, hazánkban a legnagyobb sikerét 1969-ben érte el, amikor az Egy fiú a házból című slágerével megnyerte a Táncdalfesztivált.
Ugyanebben az évben Németországba költözött, ahol többféle művésznéven is futott, végül Edina Pop néven futott be.
Németországban és a Dschinghis Khan
1971-ben, harmincévesen Bécsben ismerte meg élete nagy szerelmét, Günthert. Sajnos csak hat év jutott nekik, ugyanis a férfi hirtelen életét vesztette, emlékezett vissza a Best magazin 2019 októberi számában. Azóta sem volt más szerelme. Férje halála után két évvel lett a Dschinghis Khan énekesnője.
- Ahogy mondani szokták: a hivatásommal házasodtam össze, és az éneklésnek szenteltem minden időmet. A Dschinghis Khan nevű német formációval bejártam a világot, a barátaimra és magamra koncentráltam, és a szüleimmel is sok időt töltöttem, míg éltek. Gyereket soha nem akartam, és valamiért most sem érzem a hiányát. Annyi embert szerethetek! A barátaim, a testvérem, a keresztfiam mind-mind fontosak számomra - mesélte a lapnak.
A Dschinghis Khan együttes olyan kitartó, mint hazánkban a Neoton Família, még most is rendszeresen járnak fellépni. 2018-ban még egy lemezt is készítettek a foci-vb alkalmára, bár stresszes feladat volt, mégis nagy örömöt szerzett a munka az énekesnőnek. 2019 decemberében Moszkvában és Szentpéterváron léptek fel.
- A munkán kívül sok minden érdekel. Igazi aktivista vagyok, aláírásokat, petíciókat szervezek, tüntetésekre járok. A legjobban bolygónk jövője aggaszt, felháborít a tehetetlenség. Igazán tetszett Greta Thunberg, amikor megmondta a magáét, de sajnos a politikusok bedugják a fülüket, és addig nem fog megoldódni a probléma.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Miután betöltötte az ötvenet, elvégzett egy egészségügyi tanácsadói képzést, azóta tudatosabban is étkezik. Rendszeresen jár túrázni, és negyven percet tornázik. Ez az életmód meg is látszik az alakján.
40 év után hazaköltözik
Késmárky Marika 2020. január 11-én az 50+ éves Táncdalfesztivál elnevezésű koncerten lépett fel az Arénában, és mindenki megállapíthatta, hogy közel a nyolcvanhoz is szenzációsan néz ki.
A koncertet követően azt nyilatkozta a Borsnak, hogy visszavonul, és azt tervezi, még idén visszaköltözik Magyarországra. Szeretne több időt tölteni testvérével, Kálmánnal. A férfi a feleségével Fóton él, így reméli, hogy talál a településen egy hangulatos házat. Már elkezdte a selejtezést, negyven év után mit nem hoz magával Németországból a szülőhazájába.
- Mindkét helyen otthon érzem magam, de vissza fogok költözni. Már egy ideje ott motoszkál a fejemben a 'hogy lesz ezután', ezért is mondok le a színpadról. Amíg az anyukám és az apukám élt, többször jöttem, többet láttuk egymást - nyilatkozta a napilapnak.
A '80-as évek legnépszerűbb magyar manökenjei egykor és most
Pataki Ágit a '70-es és '80-as években mindenki Fabulon Áginak nevezte, hiszen ő volt a kozmetikai cég első számú reklámarca. Öt évig párhuzamosan dolgozott modellként és üzletasszonyként, végül az üzleti, majd a filmgyártás világában teljesedett ki. Képes összeállításunkban megnézheted, mennyit változtak a '80-as évek legnépszerűbb manökenjei az elmúlt évtizedek alatt.
Ő volt a leghíresebb Fabulon-lány - Pataki Ági 68 évesen is elbűvölő szépség
Nézegess képeket!
Elolvasom- sztár
- késmárky marika
- retro
- énekesnő
- így néz ki most
- 70 fölött
- táncdalfesztivál
- szülinapos sztár
- Hazai sztár