Photoshoppal csúfították el Keresztes Ildikót! Így került címlapra
Keresztes Ildikó énekesnő perelni fog, amiért egy újság Photoshoppal csúfította el az arcát.
Keresztes Ildikó bepereli azt a bulvár hetilapot, amely állítása szerint Photoshoppal csúfította el.
Felháborodásának az RTL Klub 8:08 - Minden reggel című műsorában adott hangot.
Photoshoppal csúfították el
- Ez egy megphotoshopolt kép, pontosan tudom, hogy készült. Iszonyú árkok vannak festve a szemem alá, a kezemre és mindenhova. Csak annyira nem voltak ügyesek, mert belülre betettek egy koncertképet, ahol ugyanaz az arcom makulátlan, és egy ránc sincs rajta. Erre nem figyeltek oda - mondta feldúltan az újságot mutatva az RTL Klub reggeli műsorában.
Az is elárulta, hogy a lappal már egy ideje perben áll, nemrég volt a második tárgyaláson, mert rendszeresen a megkérdezése nélkül adnak a szájába valótlanságokat vagy írnak le kitalációkat.
Az is dühíti, hogy a címlapon azt írták, képtelen meggyógyulni, ráadásul ezt a válásával hozzák összefüggésbe.
- Elárulom, az elmúlt öt évben kettőször voltam ilyen januári-februári időszakban megfázva. Most valóban volt egy tüdőgyulladásom, egy hét alatt hevertem ki, és természetesen visszamaradt egy köhögési roham, ami elég hosszan elhúzódott, mint általában mindenkinél - árulta el.
Nem igaz, hogy beteg
- 25 éves pályafutásom alatt egyetlenegy színházi előadásomat mondtam le, amikor 39 fokos lázzal nem tudtam lábra állni - folytatta.
Akár egy tini! Keresztes Ildikó miniszoknyában mutatta meg csodás lábait
Nézegess képeket!
ElolvasomA rajongók támogatását ugyanakkor köszöni, mert az ilyen címlapok után sokan írnak neki a Facebookon különböző tanácsokat, hogyan gyógyulhatna meg mihamarabb a megfázásból.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Fotó: Hot! magazin, RTL Klub/8:08 - Minden reggel
Facebook- és főkép: RTL Klub/Bársony Bence.
OLVASD EL EZT IS!
- x-faktor
- keresztes ildikó