Ma 70 éves Kepes András - Felismered friss fotóján?

Kepes András hetvenévesen is nagyon sármos.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ma ünnepli kereken hetvenedik születésnapját a sokoldalú Kepes András. Első cikkei 17 éves korában jelentek meg, majd 1973-tól dolgozott a Magyar Rádiónál, ahol olyan népszerű műsorokat indított el, mint a Gondolatjel című kulturális magazin vagy a Láttuk, hallottuk című művészetkritikai sorozat. 1980-ban lett a Magyar Televízió munkatársa, ahol olyan műsorok házigazdája volt, mint az Apropó, a Desszert, a Kepes vagy az Oázis. Az ezredfordulót követő években az RTL Klubnál dolgozott, a nevéhez fűződik például a Könyv-jelző és a Világfalu című műsorok elindítása, 2008-ban pedig Különös történetek című dokumentumfilm-sorozatával tért vissza egy évre a Magyar Televízióba. 

Ma már inkább íróként aratja sikereit. Könyveket a nyolcvanas évek közepétől publikál, első művei főként rádiós és televíziós riportútjaira, illetve beszélgetéseire épültek. A Szerencsés útjaim után a Kepes Krónikából és a Könyv-jelzőből is több kötet született. Első regénye, a Matt a férfiaknak! 2008-ban jelent meg, amit 2011-ben a Tövispuszta követett, Világkép című könyve útjait és személyes élményeit mutatja be. Új regénye, az Istenek és emberek idén jelenik meg, a leírás szerint az olvasók a Tövispuszta és a Világkép drámai folytatására számíthatnak, mely azt mutatja be, hogyan rontja meg a hatalom hajszolása és a kapzsiság az emberi kapcsolatokat.

Kepes András nemcsak új könyvéről posztolt a Facebook-oldalán, hanem új profilképet is kitett magáról, melyet Falus Kriszta készített. A kommentelők szerint jól áll neki a szakáll, és az évek előrehaladtával egyre sármosabb. 

kepes-andras
Fotó: Falus Kriszta

"Szép portré, nagyon kifejező. Mennyi élettapasztalat és bölcsesség sugárzik róla. És milyen érdekes, az idő múlásával a szemek szinte alig változnak, tényleg a lélek tükröződik bennük."

"Nem vagyok szakáll párti, de vannak olyan férfiak, akiknek ez is jól áll! Nos, Kepes András közéjük tartozik!"

Fotókon Ernyey Béla 38 évvel fiatalabb felesége - Dóra gyönyörű nő

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük