Légiutas-kísérőből lett az ország jóképű színésze: sok sikersorozatban láthattad
Kékesi Gábor már fiatalon tudta, hogy a színészettel szeretne foglalkozni, azonban az élet egy időre más utat tartogatott neki.
Kékesi Gábor neve ismerős lehet a tévénézőknek, a jóképű színész olyan sorozatokban tűnt fel az utóbbi években, mint a Keresztanyu, A renitens vagy éppen a 200 első randi.
Kékesi Gábor légiutas-kísérőből lett színész
Kékesi Gábor nemcsak a sorozatok világában van otthon, de színpadon is feltűnik, most éppen a Veres 1 Színház Neoton-musicaljében játszik. A jóképű színészről kiderült, korábbi munkája igencsak távol áll a színészmesterségtől, ugyanis 10 ezer méter magasan gondoskodott az utasok jóllétéről és biztonságáról.

A 39 éves szívtipró érettségi után jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, de nem vették fel, ezért úgy döntött, más irányba indítja el életét és önállóságot tanul.
- Mivel apai ágról pilótacsaládból jövök, adta magát a lehetőség, hogy megpróbáljak légiutas-kísérőként elhelyezkedni. Miután sikeresen teljesítettem a felvételit, el is kezdtem dolgozni, majd három éven keresztül repültem legfőképpen Európán belül. Ez egy nagyon izgalmas időszaka volt az életemnek, ám a színészet volt az, amire igazán vágytam. Végül a Pesti Magyar Színiakadémiára sikerült felvételt nyernem, és innen indult a pályafutásom – mesélte a Blikknek a színész.
Az Egri csillagok és a Keresztanyu sztárjai 23 éve szerelmesek: közös fotón felnőtt fiukkal
Kovács István és Sajgál Erika fia 1999-ben született. Domonkos külföldön él és tanul.
ElolvasomCover-fotó: RTL
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció

















