A magyar énekes a tévéműsorban veszett össze barátnőjével - A szakítás szélére kerültek

Kefir és szerelme, Mariann fel akarták adni a küzdelmet a Nyerő Párosban.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kecskés Tibor, művésznevén Kefir és kedvese, Mihalyi Mariann öt éve alkotnak egy párt. Bár az első néhány év viharos volt közöttük, sikerült annyira összecsiszolódniuk, hogy ma már csupa harmónia jellemzi az életüket. Ám úgy tűnik, hogy ismét mélypontra került a kapcsolatuk, ennek pedig a Nyerő Páros nézői is szemtanúi lehettek.

Megviselte kapcsolatukat a verseny

Már a pénteki adásban óriásit veszekedett a szerelmespár, mert nem tudtak kompromisszumot kötni, Mariann ki is fakadt, hogy haza szeretne menni. A hétfő esti műsorban próbálták megbeszélni a gondjaikat.

- Nekem megfordult a fejemben, hogy adjuk fel a játékot, mert köztünk is folyamatos problémák vannak, ha nem is látszik, mert igenis, mi veszekszünk. Pedig mi nem szoktuk ezt csinálni otthon, vitatkozni szoktunk olaszosan, de veszekedni nem, és konkrétan megsértettük egymást a napokban többször is. Ez azért van, mert itt vagyunk a villában - vallotta be Kefir őszintén a párjának.

A kiszavazáson Kefiréknek dönteniük kellett, hogy feladják a játékot, vagy maradnak.
A kiszavazáson Kefiréknek dönteniük kellett, hogy feladják a játékot, vagy maradnak.
Fotó: RTL Klub/Nyerő Páros

Mariann szerint Kefir sokkal rosszabbul élte meg az elmúlt öt napban a villában való tartózkodást, mint ő. Például nem akkor mehetett a mellékhelyiségbe a zenész, amikor ő szeretett volna, folyamatosan alkalmazkodnia kellett a többi nyolc, később pedig hét pároshoz, ez pedig zavarta őt. Az egyik legnagyobb konfliktusa a villában Tokár Tamással volt, ugyanis Kefirék hajnali háromkor költöztek át az udvarban levő lakókocsiból a villa egyik szobájába, a költözéssel járó zajongás miatt pedig Tamás és szerelme, Dóra nem tudott aludni.

Kefir és Mariann, miután komolyan fontolgatták a játék feladását, tanácsot kértek Dobó Ágiéktól is, akik a tegnap esti adásban a veszélyzónába kerültek, így 50% volt az esélyük, hogy ők költöznek ki aznap a villából.

- Konkrétan a szakítás szélén voltunk tegnap este és a ma reggel után - vallotta be Mariann.

Ne a játék miatt menjünk már tönkre.

Ágiék azt tanácsolták nekik, hogy ne adják fel a játékot, gondolják át, ráadásul szerintük jól is szerepelnek a versenyben. Természetesen a kiszavazási ceremónián is szóba került, hogy Kefirék feladják a versenyt, Sebestyén Balázs fel is szólította őket, mondják el a többieknek, hogyan döntöttek, ugyanis, ha tényleg szeretnének távozni a játékból, akkor a veszélyzónába kerülő párosok - Vasvári Vivi és Fecsó, illetve Dobó Ági és Csaba - megmenekülnek.

- Én játszani jöttem, és játszani fogok, mert nem tudnék a saját szemembe nézni, és a családoméba sem, úgyhogy maradunk - határozott Kefir, a beszédében azt is hozzátette, hogy elnézést kér a másik két pártól, hogy hiú ábrándokat keltett bennük.

Mivel Kefirék mégsem távoztak, lezajlott a szavazás, végül Dobó Áginak és szerelmének kellett elhagynia a villát. A szimpátiaszavazáson, míg Vasvári Viviék öt, addig Ágiék csak egy szavazatot gyűjtöttek össze.

A magyar színész válása után egy 23 évvel fiatalabb nőbe szeretett bele - Sztárszerelmek nagy korkülönbséggel

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük