Egykor az egész országot megnevettette! Elhunyt a magyar színész, Katona János

66 éves korában elhunyt Katona János színész.

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Katona János színművész életének 66. évében a mai napon elhunyt - adta hírül honlapján 2015. március 31-én a budapesti József Attila Színház.

Számos filmben szerepelt, több mint 20 évig volt a fővárosi teátrum társulatának tagja.

Egykor az egész országot megnevettette

Katona János 1949. október 20-án született Budapesten. 1978-ban diplomázott a Színházi- és Filmművészeti Főiskolán.

Ezt követően a Pécsi Nemzeti Színházba került, majd játszott Szolnokon, a Várszínházban és a Nemzetiben is. 1992-ben a József Attila Színház társulatának tagja lett.

A február végén bemutatott Kaviár és lencse című komédiában ő alakította a nagyapót, de szerepelt az Úrhatnám polgár, a Feketeszárú cseresznye, a Csalóka szivárvány és Az aranyember című darabokban is. Egyik emlékezetes alakítását az Őrült nők ketrecében nyújtotta. Önálló József Attila-estje is volt.

Szerepelt a Csíksomlyói passió, A kárókatonák még nem jöttek vissza... vagy A luxusvilla titka című tévéfilmekben. Leginkább a Magyar Televízió szórakoztató műsoraiból ismerheti arcát a közönség, így a Nevetni kell, ennyi az egész és a Most mi jövünk! című produkciókból, valamint a Markos-Nádas-Boncz-féle kabaréjelenetekből.

Fotó: Facebook/Színészkönyvtár

Magyar sztárok, akik 2014-ben hunytak el

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük