64 éves lenne Kaszás Attila: Eszenyi Enikő volt férjére sosem látott fotóval emlékezett
A színésznő és Rudolf Péter is szívszorító üzenetet posztolt.
2024. március 16-án lett volna 64 éves a legendás színész, Kaszás Attila. Volt felesége, Eszenyi Enikő megható üzenettel és egy sosem látott, közös fényképpel emlékezett meg róla, de egykori kollégája, Rudolf Péter is szívszorító üzenetet posztolt.
Megemlékezés Kaszás Attiláról
Kaszás Attila mindössze 47 éves volt, amikor egy héttel a születésnapját követően tragikus hirtelenséggel elhunyt 2007-ben. A tehetséges színművész - akinek nevéhez rengeteg színházi darab, film és szinkronszerep is fűződik - hatalmas űrt hagyott maga után mind közvetlen családja, barátai, kollégái és persze a közönség életében is. Eszenyi Enikő egy sosem látott fotóval emlékezett születésnapja alkalmából az elhunyt színészre, egyben volt férjére.
Az Instagram-oldalán posztolt régi és meghitt fotó mellé Kaszás Attila Úgy néztél rám című szerzeményéből idézett egy részletet: „Úgy néztél rám tegnap, hogy leszakadt a hold. Mindent megbeszéltünk, de a szánk néma volt. Elmondtad, hogy mi bánt, oly beszédes volt a csend, nyitott ablakodban a remegő hold figyelt.”
Az idézet mellé pedig szívszorító üzenetet is írt a színésznő: „Ma van a születésnapod… Velem vagy ma is, de holnap is!”
A Jászai Mari-díjas művészre kollégái is emlékeztek, a Vígszínház nevében Rudolf Péter írt a közösségi oldalra egy posztot, melyben Kaszás Attila munkássága mellett magáról az emberről is meghatóan fogalmazott.
„Nem beszélt tájszólásban. De minden szótagnak íze volt. (…) Olyan tisztán beszélte a magyart, mint mi soha. Mentes volt a hányaveti szlengtől, és az ebből kinövő cinizmustól. (…) A társaságában egész egyszerűen jobb emberré váltam. Nevetségessé váltak indulataim és nyilvánvalóvá gyengeségeim. Mintha az ember egy végigrobotolt nap után lecseréli izzadt gönceit, és bevágódna valami tiszta vizű tóba. Felelősség hárul ránk. Mindannyiunkra, akik szerettük. Képviselni, amit képviselt.”
Ő Eszenyi Enikő fogadott lánya: a 40 éves Veronikával közös felvételt készített
Eszenyi Enikő 36 évvel ezelőtt látta meg a nevelőotthonban a kis Veronikát, aki most lett negyvenéves.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: RTL/Kútfejek
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- kaszás attila
Kaszás Attila fia már 17 éves: Jancsi örökölte a színész tehetségét
- sztár
- eszenyi enikő