Már ilyen nagyok Kaszás Attila gyerekei - Édesanyjukkal jelentek meg az emlékesten

Kaszás Attila már nem érhette meg kislánya születését.

Kaszás Attila gyerekei
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tíz éve, hogy Kaszás Attila 2007. március 23-án tragikus hirtelenséggel, mindössze 47 évesen távozott az élők sorából. Feleségét, Ildikót csak három évvel korábban vette el. Már fiatalon családra és gyerekekre vágyott, nem is csoda, hogy imádta kisfiát, Janicskát, ugyanakkor kislánya születését már nem érhette meg. A nagy nyilvánosság is csak a színész halála után értesült arról, hogy Ildikó a színész második gyermekét hordja a szíve alatt.  A kis Luca 2007 decemberében jött világra.  

Kaszás Attila halálának évfordulójára június 23-án, Zsigárdon szabadtéri emlékestet szerveztek, amelyen családtagjai, pályatársai, barátai, színészek és rajongók is részt vettek. Azért itt, mert a felvidéki településen született a Jászai Mari-díjas színész édesanyja, akinek egykori házát Kaszás Attila 2002-ben a községnek ajándékozta, falumúzeum létrehozása céljából.

- Az est Attila emlékére és tiszteletére szerveződött, de a belépőjegyekből származó bevételt a Kaszás Attila Emlékház állagának és értékének megóvására ajánlottuk fel, ahol állandó kiállítás látható fotóiból, színházi kellékeiből, jelmezeiből - mondja barátja, Kiss László, az est egyik szervezője, aki annak a Pro Traditione Zsigárd polgári társulásnak a vezetője, melyet még a színésszel közösen alapítottak. 

Pályája során Kaszás Attila több mint 50 darabban játszott főszerepet, televíziós és mozifilmekben szerepelt, különleges muzikalitásának, kitűnő hangi adottságainak köszönhetően számos zenés darabban és musicalben nyújtott kiemelkedő alakítást.

Az emlékest csak az egyik állomása a Kaszás Attila emlékévnek, hiszen novemberben jelenik meg egy könyv a színész életéről, munkásságáról halálának tizedik évfordulója alkalmából. 

Nézd meg a Kaszás Attila-emlékesten készült fotókat!

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük