Ő Kárász Róbert új párja: a szép, szőke Barbarával New Yorkban romantikáztak
Kárász Róbert új párját már több közös posztban is láthattuk. A csinos Barbara szakmabeli.

Még június végén szóltak arról a hírek, hogy hatévnyi egyedüllét után Kárász Róbertet megtalálta a szerelem.
Új párjával már több közös posztot tett ki a közösségi oldalaira, ám egészen mostanáig egyikből sem derült ki, hogy valóban párkapcsolatról vagy esetleg barátságról lehet szó.
Kárász Róbert párja
A mostani Insta- és Facebook-története viszont egyértelműen azt sugallja, itt szerelemről van szó. A szép, szőke Barbarával New Yorkban romantikáztak. A közös felvételhez azt írta, szép a város, de kedvese szépségéhez nem ér fel:
Ide kattintva nézheted meg a korlátozott ideig elérhető történetet.
A többek között operatőrként dolgozó Barbara ki is tette ugyanazt a képet a Facebook-oldalára. Azzal a szöveggel látta el, hogy „A szerelem hullámhosszán”. Egyébként kettejüket elkísérte Kárász Róbert egyik lánya is, ebben a posztban először Rozival láthatjuk közös képen, majd egyet lapozva Barbarát ölelve mosolyog a kamerába.
A páros egyébként már az első nyilvános megjelenésen is túl van: együtt léptek a vörös szőnyegre a Baska magyarul beszél című dokumentumfilm premierjén.
Kárász Róbert azt írta az Insta-poszthoz, hogy "Volt egyszer egy filmfesztivál és akkor ott, nemcsak a dokumentumfilm nyert, hanem mi is" - ez arra utalhat, hogy ott ismerkedtek meg.
Íme Rónai Egon szép, szőke felesége: Zsanett is az ATV-nél dolgozik
A műsorvezető és második felesége három közös gyermeket nevelnek.
Elolvasom
Femina akták - Méhnyakrák
A Femina Aktában mindent megtudhatsz a méhnyakrákról, ami évente több ezer nőt érint hazánkban. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, többek között megismerheted a méhnyakszűrés értékelési módjait, megtudhatod, hogyan kell értelmezni a leleten látott eredményt, mi a különbség a hagyományos nőgyógyászati citológiai vizsgálat és a HPV-szűrés között vagy elkerülhető-e a kemoterápia a méhnyakrák esetén?
Promóció
Cover-fotó: Profimedia
OLVASD EL EZT IS!

- magánélet
- sztár