Kárász Róbert 55 évesen apa lesz: fiatalabb feleségével babapocakos címlappal jelentették be
Kárász Róbert felesége első közös gyermeküket várja. Az 55 éves tévés és 14 évvel fiatalabb szerelme már a baba nemét is tudja.
Arról mi is beszámoltunk egy héttel ezelőtt, hogy Kárász Róbert és kedvese egy titkos esküvő keretein belül egybekeltek, de nem ez az egyetlen nagy hír felőlük: Barbara első közös gyermeküket várja.
A Best magazinban címlapfotóval jelentették be a nagy hírt, már jól látszik, hogy a filmesként dolgozó Barbara babapocakja szépen kerekedik.
Kárász Róbert felesége terhes
Igazi nagy, mozaikcsalád lesz így az övék, Kárász Róbert 55 évesen háromszoros apukává válik: előző házasságából született lányai, Róza és Anna már nagykorúak. Barbara is édesanya, neki két fia van, Leon nyolcéves, Lex két és fél.
A pár együtt idézte fel a nagy pillanatot, amikor megtudták, gyermekük fog születni. Barbara egy ideje már érezte, ingerlékenyebb, feszültebb a szokottnál, majd egy hirtelen jött belső megérzésre vásárolt egy terhességi tesztet.
– Elképesztő örömöt, hálát éreztem, a boldogságot pedig egy pillanatig sem tudtam magamban tartani. Amint kiderült, hogy terhes vagyok, hívtam is Robit – ecsetelte.

Azzal a lendülettel elindult a tévés munkahelyére, de csak annyit mondott neki, szeretné, ha együtt ebédelnének.
– Amikor megérkezett, beültem mellé az autóba, majd egy hosszú monológba kezdett az élet fontosságairól, a nagy mérföldkövekről, de sejtelmem sem volt, hogy mit akar mondani. Majd egyszer csak kinyitotta a kesztyűtartót, kivette belőle a tesztet, amin egy hatalmas pozitív jelet láttam, én pedig felkiáltottam: „Úristen, gyerekünk lesz?”.
Kárász Róbert szüleinek árulták el először a nagy hírt, majd jött a húga, aztán a lányai. Utóbbiaknak rengeteg kérdése volt édesapjuk korára vonatkozóan is.
A pár már azt is tudja, milyen nemű lesz születendő gyermekük: a 14 évvel fiatalabb Barbara kislányt hord a szíve alatt.
Az RTL sztárpárjának lánya ritka betegséggel jött a világra: a 3 hónapos Sarah-t először mutatták meg
Herceg Dávid és felesége, Bianka három hónappal ezelőtt lettek kétszeres szülők. Lányuk betegségéről először beszéltek.
Elolvasom
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!















