A Kölyökidő sztárja volt – Ma 40 éves, kétgyerekes színésznő
Emlékszel a Kölyökidő barna, bongyor kislányára, Kárász Eszterre?
Kárász Eszter nyolcéves korában tűnt fel a Szamárköhögés című filmben, de a többségnek valószínűleg a Kölyökidőből ismerős. A sötét, göndör hajú, nyílt tekintetű kislány 1988 és 1992 között szerepelt a Magyar Televízió népszerű ifjúsági műsorában.
Augusztus elején múlt 40 éves, és élete némi kitérővel ugyan, de ma is az előadóművészet - valamint persze, két kislánya - körül forog. Erről a TV2 Mokka című műsorában beszélt, ahova a 12 éves Dorka és a 10 éves Janka is elkísérte.
Kárász Eszter 40 éves
Kárász Eszter tagja volt a Magyar Rádió Gyermekstúdiójának, és megszűnéséig szereplője volt a Szabó családnak is. Ő kölcsönözte hangját a Vili, a Veréb című animációs filmben Fülesnek, Vili húgának, a Kölyökidőben töltött négy évére pedig mindig örömmel emlékszik vissza. Az alábbi videó 1988-ban készült.
Érettségi után nem vették fel a Színművészetire, ami saját bevallása szerint akkor komoly törést jelentett számára. A Semmelweis Egyetem Pető András Karán tanult tovább, majd végül másoddiplomáját már a Színház- és Filmművészeti Egyetem, drámapedagógia szakán szerezte meg.
"A valóság még mindig sokkal izgalmasabb"
2001 óta a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványának tagja: dr. Bigyóként segíti a kórházban fekvő gyerekek felépülését. Emellett zenés foglakozásokat tart gyerekeknek, de énekesként Edith Piaf emlékét idéző Padam című francia sanzonestekkel is járja az országot. Az Eszter-lánc mesezenekart pedig 2012-ben hívták életre.
Lányai örökölték édesanyjuk tehetségét, művészi vénáját: Janka imád balettozni, Dorka pedig országos prózamondó versenyt nyert. Kárász Eszter szerint, ha kellő mennyiségű energiát fektet abba az ember, hogy lekösse a gyerekeket, nem az okostelefont, hanem az együttjátszást fogják választani.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Az Eszter-lánc mesezenekar koncertjei is erről szólnak: együtt improvizálni egy történetet a gyerekekkel, közönséggel. Én még sosem láttam olyat, hogy valaki a közönség soraiban inkább a telefonját nézte volna. Azt hiszem, a valóság még mindig sokkal izgalmasabb, mint az interaktív világ - nyilatkozta a Mokkában.
A Kölyökidő tinilányai ma
Nézd meg Acél Rékát, Szekeres Nórát és a többi Kölyökidős lányt a következő akkor és most összeállításunkban.
OLVASD EL EZT IS!
- vallomás
- kölyökidő