Kapu Tibor új párjával gálázott? Ez a nő kísérte a vörös szőnyegen
Kapu Tibor egy szépséges hölggyel jelent meg a rangos eseményen.
Kapu Tibor is részt vett a hétfő este megrendezett Nemzeti Sport Gálán, ahol a vörös szőnyegen egy csinos fiatal nő oldalán jelent meg. A páros feltűnően összhangban pózolt a kamerák előtt, ami azonnal felkeltette a jelenlévők figyelmét.
Kapu Tibor párja
Az elmúlt hónapokban Kapu Tibor neve szinte folyamatosan szerepelt a hírekben, ám miközben családját több alkalommal is láthatta a nagyközönség, magánéletének részleteit eddig sikerült megőriznie a nyilvánosság elől. Most azonban úgy tűnik, már nem egyedül éli a mindennapjait, és a szíve is foglalt lehet. A Nemzeti Sport Gálán ugyanis egy csinos hölgy kíséretében érkezett, akit a vörös szőnyegen romantikusan karolt át, nem is titkolva a közöttük lévő közelséget.

A titokzatos hölgyről egyelőre keveset tudni, hiszen ez volt az első alkalom, hogy nyilvános eseményen együtt mutatkoztak. Az azonban szembetűnő volt, hogy szinte szikrázott köztük a levegő, és minden jel arra utal, hogy igazán meghitt, bensőséges kapcsolat lehet közöttük.
Tavaly decemberben egyébként már felröppentek a pletykák, miszerint az űrhajós közelebb került Kovácsovics Fruzsinához, ám később kiderült, hogy mindössze egy közös zenei projektről volt szó.
Az Űrhajós leszek című daluk rövid idő alatt nagy sikert aratott, ami nemcsak a fülbemászó dallamnak volt köszönhető, hanem annak a látványos összhangnak is, amely a két előadó között kialakult.
Kapu Tibor űrhajós a Csillag Születik gyönyörű énekesnőjével állt össze
Kapu Tibor űrhajós ismét egy új oldalát mutatta meg.
ElolvasomCover-fotó: Profimédia
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció

















