Kabát Petiékre kihívták a rendőrséget: ezért mondták nekik, hogy takarodjanak
Kabát Petiék bulija elfajult a Kabát FC-ben, a parti után rendőrséggel fenyegetőzve kergették el őket.

Kabát Petiék rázós helyzetben találták magukat a Kabát FC reality tegnapi részében - rájuk hívták a rendőrséget.
A csapat saját bevallásuk szerint sok ökörségbe belement az albán edzőtáborozás során, de ez a szituáció mind közül a legmeredekebb volt. Egy beachbulit tartottak, ahol feltűnt egy Kiki nevű, helyi férfi.
Kabát Peti és a rendőrség
Ő hívta meg a csapat tagjait egy házibuliba, ahol tovább folytatódott a party. A feketeleves másnap reggel jött: ébredés után egymást váltották a nem várt események.
Az említett Kiki nevű férfi reggelre eltűnt, a másnapos Kabátékat pedig a ház tulajai ébresztették: egy nő és egy férfi keltette őket, akik először értetlenkedve, majd dühösen kérdezték, mit keresnek az otthonukban.
Alig telt el pár másodperc, a nő már vette is elő a telefonját, és a rendőrséget hívta. A férfi pedig felszólította a csapatot, hogy takarodjanak. Végül mindannyian futva menekültek el a háztól.
- Nagyon meleg volt a pite, mert nem a Kiki jött be az ajtón. Két idegen volt. Menet közben rájöttünk, hogy ők a tulajdonosok. Menekülni kellett, mert a rendőrséget is ránk akarták hívni. Amennyire tudtunk, amennyire gyorsan, innen tűnés! - monta el a kameráknak a sztorit a Kabát FC egyik edzője, Remili Moha.
Kabát Peti párja dögös miniruhában tért vissza az Instagramra: Adri fél év után posztolt újra
Kabát Peti párja fél évig egyáltalán nem posztolt az Instagramra. Most bomba formában mutatta meg magát.
Elolvasom
Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?
Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. április 9. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: RTL/Kabát FC