Felismered a Zenebutik legendás műsorvezetőjét? Juhász Előd így állt kamerák elé

Juhász Előd bízott a Zenebutik sikerében, és végül neki lett igaza.

Juhász Előd Zenebutik
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Juhász Előd évtizedeken át készített zenei műsorokat a rádióban és a televízióban. Ezek közül a legnépszerűbb a Zenebutik lett, amely 20 éven át volt műsoron. Nyugdíjasként is aktív, a zenei könyvek írása mellett a mai napig rádiózik.

A legendás magyar tévés és zenetörténész a hatvanas évek elején együtt szerepelt Kodály Zoltánnal, a felvételt pedig a mai napig őrzi az archívum -  többek között erről is mesélt a Ridikül vendégeként. Azt is elárulta, hogy kultikus zenei műsorát hogyan fogadták a kritikusok az indulás után, sőt, még azt is elmondta, miként sikerült egy interjúja során kizökkentenie a legendás operaénekest, José Carrerast.

Juhász Előd a hatvanas évek elején szerepelt először a televízióban: 1961-ben az Aida operaközvetítését ismertette - akkor még csak felolvasta a kapott szöveget. Évekkel később a Zenélő órák című műsorban kérdezgette a szereplőket.

- 1963-ban volt egy adás, ami a mai napig megvan a televízió archívumában, de nem miattam, hanem azért, mert Kodály Zoltán volt a fővendég, aki jött a feleségével, Sárikával, mi pedig ott ültünk körülötte, ez igazán emlékezetes adás volt a számomra - idézte fel emlékeit.

Juhász Előd majdnem 20 éven át dolgozott a hatvanas évektől kezdve 1981-ig a rádióban. A Zenebutik című műsor ötletét a Zeneközelben című rádiós műsorból vitte át a televízióba 1981-ben, amikor leült az akkori igazgatóval, Czigány Györggyel tárgyalni.

- Valami ilyesmi kellene, mint a Zeneközelben, mondtam neki. Ebből lett a Zenebutik - mondta.

A könnyűzene és a klasszikus zenét keverő műsor bátor húzás volt a részéről, hiszen addig nem keverték a műfajokat, Juhász Előd azonban bízott a sikerben.

- Amikor a nyolcvanas évek elején elindult a Zenebutik, elég rossz kritikákat kaptam, mert a kritikusok ilyen kocka emberkék voltak, aztán valahogy utolért ez a fajta koncepció - nyilatkozta.

Riporterként a zenei élet számos világhírű szereplőjével készített interjút, ám ezek során mindig igyekezett kizökkenteni az alanyait -  José Carreras például először szóhoz sem jutott, amikor szembekerült vele.

- Minden beszélgetésnél fontos, hogy hogyan kezdem, hogyan cserkészem be az illetőt. Egy példát is mondok, mert szeretek a meglepetéssel élni. Mielőtt José Carrerasszal találkoztam, elolvastam tőle és róla mindent, úgyhogy meglehetősen felkészültem belőle. Egyszer elmesélte, hogy szeretne úgy elmenni egy nemzeti parkba, hogy nincs nála más, csak a bankkártyája és a fogkeféje. Amikor eljött az interjú ideje, azt kérdeztem tőle, hogy amikor elmegy a nemzeti parkokba, egyedül megy, nem visz magával hölgyeket? Ettől úgy meglepődött, hogy meg se tudott szólni, mert leesett neki, hogy tudok róla mindent - mesélte.

Fotók: MTI/Hámor Szabolcs, MTVA

Ma 80 éves Egri János - Az Elmebajnokság műsorvezetője most így néz ki

Képes cikkünkben megnézheted, hogy néznek ki most kedvenc retró kvízműsoraink házigazdái!

Ma 80 éves Egri János - Az Elmebajnokság műsorvezetője most így néz ki

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük