Nemcsák Károly színházi titkokat árul el: kiderül, mi zajlik a kulisszák mögött a József Attila Színházban
Évadköszöntő utcabálra készül a József Attila Színház, melynek során a teátrum igazgatója kulisszajárásokat is vezet.
A cikket a József Attila Színház támogatta.
A József Attila Színház társulata 2022. szeptember 17-én, 14 órától várja a színházkedvelő közönséget, felnőtteket és gyerekeket egyaránt a Déryné közbe Évadnyitó utcabáljukra.
Mint minden évben, idén is színes sürgés-forgásra számíthat, aki odatéved, a színészek színdarabokból adnak elő részleteket, lesz izgalmas Activity játék, kulisszajárás, megszámlálhatatlan gyerekprogram, este pedig egy nagyszerű előadás: a Macskafogó. Erről a színház művészével, Blazsovszky Ákossal beszélgettünk.
A József Attila Színház utcabálja
- Milyenek voltak az elmúlt évek utcabáljai, miért lett ebből hagyomány?
- 1998 óta vagyok a József Attila Színházban, ez egy régi hagyomány. Nemcsák Károly 2011 óta az igazgatónk, ő volt az, aki ezt megtartotta, később továbbfejlesztette. Az Évadnyitó utcabál minden évben egy nagy volumenű esemény, az egész társulat mindig nagyon készül rá. Hetekkel előtte kitaláljuk, próbálunk. Az utcabál ideje alatt kint nyüzsög az egész társulat a Déryné közben. Találkozunk a közönséggel, beszélgetünk, együtt eszünk-iszunk.
- Mire lehet számítani idén, milyen programokkal készültök?
- Idén egy izgalmas színészes Activityvel készülünk, de erről egyelőre nem árulhatok el többet, legyen meglepetés. Az biztos, hogy nagyon jó móka lesz! Hargitai Iván fogja vezetni, és a társulati tagok vesznek benne részt. Izgalmas improvizációs játék lesz. Szokott lenni minden évben ugrálóvár, illetve az aktuális előadásainkból adunk elő részleteket. Ebben az évadban fogjuk bemutatni például Márai Sándor Kaland című színművét, ebből az utcabálon délután 14 órakor tartunk egy nyílt próbát, ezt bárki megtekintheti, aki előzetesen regisztrál rá.
- Számodra melyik volt a legemlékezetesebb utcabál az elmúlt évekből?
- Volt olyan év, amikor főzőversenyt rendeztünk, és a színészek megmutathatták, melyik a kedvenc ételük. Ezeket meg is lehetett kóstolni. Volt lecsó, paprikás krumpli és egzotikus ételek. A zsűrit a közönségből választottuk, ők hirdettek nyerteseket. Nagyon jól szórakoztunk!
- A beharangozóban olvasható, hogy a nézők betekintést kaphatnak a kulisszák mögé. Ez hogyan fog zajlani?
- A kulisszajárásokat az igazgató úr szokta vezetni. Ő találkozik az előcsarnokban azokkal a nézőkkel, akik erre előzetesen regisztráltak - ez fontos, regisztráció szükséges! Az épület minden részébe bekukkantanak, megnézik az öltözőket, a fodrásztárat, a kelléktárat. Közben ő színházi anekdotákat mesél, belsős sztorikat, amiket más igazán nem ismerhet.
A színpadra is felmehetnek a résztvevők, kapnak teljes fényt, kipróbálhatják, milyen érzés a színészeknek élesben fent lenni. Valójában ilyenkor az ember lefelé semmit nem lát a sok fénytől, ezt sokan nem tudják. Az egyik különleges színpadi elem a forgó, ezzel is meg szokták forgatni ilyenkor a közönség tagjait, ezt általában imádják, mókás. Ilyenkor az esti előadás díszlete már bent áll, így ezt is megtekinthetik közelebbről. Estefelé alkalmuk van megnézni a beállásokat is, vagyis azt, amikor a színészek bejönnek, és például beénekelnek.
- Mesélnél egy kicsit a Macskafogó előadásról? Hogyan készültök rá?
- Ezúttal a Macskafogó lesz az esti előadásunk ezen az eseményen. Ennek nagyon örülünk, különleges lesz a számunkra, eddig ugyanis mindig meghívott társulat játszotta az esti előadást, mivel nekünk minden időnket és figyelmünket lekötötte az utcabál. Ezúttal azonban egy szervezési bravúrnak köszönhetően mi magunk léphetünk fel.
- Te miért várod az Évadnyitó utcabált ?
- Nekünk, színészeknek, azért nagyszerű lehetőség ez, mert évközben fix szerepeink vannak, ilyenkor pedig kitalálhatjuk mi magunk, mit szeretnénk a személyiségünkből megmutatni a közönségünknek. Nekem például óriási élmény volt két-három évvel ezelőtt, amikor a vezetőség igent mondott arra, hogy az akkor formálódó zenekarommal fellépjünk a rendezvényen. Gyakorlatilag ez a zenekar így indult el, így indult be, az utcabálnak és Nemcsák Károlynak köszönhetően. Ráadásul ilyenkor találkozhatok a régebbi előadásaink rajongótáborainak tagjaival, régi, kedves ismerősökkel. Ők rendszeresen látogatták ugyanazt az előadást, volt, akinek ez volt a hobbija. Ezekkel a régi ismerősökkel nagyon jó összefutni, jókat szoktunk nevetni a régi dolgokon.
- Kimondottan szeretsz gyerekeknek fellépni. Miért más előttük szerepelni, mint felnőttek előtt?
- Egyrészt azért, mert ők nagyon őszinték. Ott aztán az ember azonnal látja, hogy mi az, amin változtatni kell. A gyerek egyből kimutatja, és hangot ad a tetszésének, illetve a nemtetszésének is. Ez mindig izgalmas. A másik, amiért nagyon szeretem, az az, hogy nagyon szeretek rajzfilmet játszani. Úgy értem, nagyon szeretem az elnagyolt figurákat megmutatni. Mindenki szereti néha elereszteni magát, és belemenni az őrültködésbe. Tulajdonképpen a saját gyerekeimmel otthon is ugyanezt csinálom, így játszom velük. A lényeg, hogy szerintem a gyerek csak kicsi, de ettől még egy ugyanolyan ember, ugyanúgy kell vele beszélni, mint egy másik emberrel. Nem szabad hülyének nézni, ez biztos. A játék öröme a lényeg.
- Te magad háromgyermekes apuka vagy. Ott lesznek a gyerekeid az utcabálon? Megnézik a Macskafogót?
- Igen, eljönnek, igaz, ahhoz még szerintem kicsik, hogy az esti Macskafogóra beüljenek. A lányom nagyon pici, ő még csak másfél éves. Szóval, ha a feleségem ki is hozza, akkor inkább napközben a gyerekprogramokra. Lesz sok-sok gyerekprogram, ugrálóvár, Muki bohóc, kézműves-foglalkozás, arcfestés, társasjátékok, pecsétgyűjtés.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Milyen előadásokban láthatnak a nézők ebben az évadban?
- Ebben az évadban fogjuk bemutatni a Made in Hungáriát, ami húsz évvel ezelőtt ment utoljára. Büszke vagyok rá, hogy benne lehetek ebben a változatban is, mert az elsőben is szerepeltem. Annak idején én alakítottam a Multimilliomos Jazzdobost, most a Rendőrt játszom. Őt akkor Katona Jani bácsi alakította. Meg se próbálom azt csinálni, amit ő, mert azt úgyse tudnám, megpróbálok valami mást kihozni belőle. Ugyanakkor szeretnék egy-két kisebb dolgot belecsempészni belőle. A másik bemutatóm szintén a nagyszínpadon lesz, Szabó Magda Régimódi története, ebben Majtényit játszom, a harmadik pedig tavasszal, a Koldusoperában láthatnak majd a nézők.
Fehér Anna és Pikali Gerda a Furcsa párban
A József Attila Színház 2021. október 16-án mutatta be Neil Simon darabjának női változatát Zöldi Gergely fordításában és Hargitai Iván rendezésében. A fővárosi teátrumban összeszokott páros, Fehér Anna és Pikali Gerda alakítja a két főszereplőt, Florence-t és Olive-ot, akik egyre jobban kiborítják egymást.
Fehér Anna és Pikali Gerda kiborítják egymást a színpadon: a Furcsa pár női változata a József Attila Színházban
A Furcsa pár női változatában Fehér Anna és Pikali Gerda összeszokott párost alkotnak a József Attila Színház színpadán.
ElolvasomCover-fotó: Kállai-Tóth Anett/József Attila Színház
OLVASD EL EZT IS!