Márai Sándor izgalmas szerelmi története: bő 80 évvel az ősbemutató után a József Attila Színházban

Márai Sándor remekművét, a Kalandot október 7-től játsszák a József Attila Színházban.

Kaland a József Attila Színházban
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A cikket a József Attila Színház támogatta.

Márai Sándor Kaland című drámája 1940-ben debütált Budapesten a Nemzeti Színház Kamaraszínházában. Már akkor óriási siker volt, azóta pedig több mint háromszázszor játszották, filmadaptáció is készült belőle. 

Ezúttal a József Attila Színház tűzte műsorra, a premiert 2022. október 7-én tartják olyan nagyszerű színészekkel, mint Kovalik Ágnes, Quintus Konrád, Lábodi Ádám és Pikali Gerda. A bemutató apropóján a női főszereplőt alakító Kovalik Ágnessel beszélgethettünk. 

Kaland a József Attila Színházban

- Ági, azon túl, hogy te játszod a női főszereplőt, számodra miért különleges a Kaland című darab?

- Nagyon tetszik az alaptörténet, a történet szövése. Párkapcsolatról szól, válságról, lelkiismeretről, döntésekről, de krimiszerűen megírva.

Amikor épp azonosulnánk az egyik szereplővel, jön egy fordulat, és követhetünk egy új szálat.

- Kádár professzor élete pár óra leforgása alatt darabjaira hull. Izgalmas az a tapasztalás, hogy ami a néző előtt történik, az egy végállapot, de nekünk fel kell építenünk hozzá egy tízéves házasságot. A másik különlegesség a szövegben rejlik, annak pontosságában és erősségében, nem igényel extra helyzeteket, sem látványelemeket. 

Kovalik Ágnes, a József Attila Színház művésznője.
Kovalik Ágnes, a József Attila Színház művésznője.
Fotó: Kallai Toth Anett

- Miért áll közel hozzád a gyönyörű Kádár Anna szerepe?

- Örülök ennek a szerepnek, mert egy összetett, felnőtt nőt játszom. Egyrészt a saját korom, másrészt a jelen kor aktualitását is érzem benne. Naponta találkozom ismerősökkel, barátokkal, akik, ha nem is gyökerestől, de alapjaiban változtatnak a mindennapokon, mert a tíz évvel ezelőtti megszokások már nem működtethetők. Nemcsak a külső kényszerítő tényezők miatt, hanem belső vágyuk van a fejlődésre. Anna is válságban van, és szeretné hinni, hogy ennél többről szólhat az élete.

- Kiknek szól ez a darab, kiket szeretne megszólítani? 

Nem ígérhetünk felhőtlen szórakozást, önfeledt nevetést, ez egy fájdalmas, de nagyszerű történet.

- Megragadja a nézőt és végigvezeti az úton, csavar egyet-kettőt a szívén és folyamatos gondolkodásra készteti. A történet során az összes szereplő élete megváltozik, és biztosan tudnak azonosulni valamelyikőnk sorsával. 

A Kaland című darabban.
A Kaland című darabban.
Fotó: Kallai Toth Anett

- Hogyan, milyen hangulatban zajlanak a próbák? A komoly munka során olykor el tudjátok engedni magatokat?

- Életem legnyugodtabb próbafolyamata ez. A téma komolysága ellenére rengeteget nevetünk. Kiss Csaba, a rendezőnk a legegyszerűbb, legőszintébb, minden sallangtól mentes játékmódot kér tőlünk. Amikor sikerül tűpontosan fogalmazni ezt a remek szöveget, megáll a levegő. Mindig újra ráeszmélek, hogy milyen csodás hivatásunk van. 

- Hogyan jött a színészet annak idején az életedbe?

- Nem tudjuk, a családunkban senki nem volt a színészet közelében sem. Én viszont már háromévesen színpadon akartam lenni. Anyukám óvónő volt, és ha a Mezőkovácsházi Művelődési Központban nem hívtak fel a színpadra mint például egy Süsü vendégelőadáson, még ő sem tudott visszatartani, kitörtem, megfogtam a Süsü kezét és meghajoltam. Később már nem volt ilyen egyértelmű, szégyenlősebb lettem, de pályaválasztás előtt rájöttem, hogy ez az, amit igazán szeretnék. Nem tántorított el, hogy elsőre nem vettek fel a Színművészetire.

Részlet az Imposztor című előadásból.
Részlet az Imposztor című előadásból.
Fotó: Kallai Toth Anett

- Ennek ellenére később bejutottál, sőt nagyon tehetségesnek bizonyultál. Kik a mentoraid, példaképeid? Kik segítettek a pályád kezdetén?

- Békéscsabán jártam gimnáziumba, Gáspár Tiborért rajongtam, és megkerestem, hogy készítsen fel a felvételire. Tőle hallottam és tanultam először a professzionális színházról. A Nemzeti Színiakadémiára jutottam be, onnan Kubik Anna segítségével felvételiztem sikeresen.

Jelenlegi kollégáim közül Fehér Annát említeném, akinek mindig kikérem a véleményét és csodálom a munkáját.

- Milyen szakmai sikereket tudhatsz már magad mögött, mire vagy a legbüszkébb?

- Amikor végeztünk az egyetemen, megkaptam az elsőt, a Latinovits-díjat, amit az alsóbb évesek szavaznak meg a legjobb színésznőnek, illetve színésznek. 2018-ban a Sztankay István-díjat, 2020-ban a Kaló Flórián-díjat nyertem el. Mindre nagyon büszke vagyok.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

- Mely szerepeid voltak a legmaradandóbbak a számodra és miért?

- A pillangók szabadok Jilljét emelném ki. Éppen ott tapasztaltam meg legutóbb és legerősebben, hogy milyen ereje van a stúdiószínpadnak. Az egész első felvonást ketten játszottuk Blazsovszky Ákossal, összekapaszkodva, egymásból merítve, figyelve, segítve úgy, hogy a közönség karnyújtásnyira tőlünk. Nagyon érdekes élmény, hogy ugyanaz az előadás mennyire más tud lenni, és hogy mennyi erőt lehet meríteni a másikból, illetve a közönségből. Molnár Zsuzsa kapcsolódott hozzánk és remekelt a második felvonásban. Nagyon szerettük, a mai napig emlegetjük és idézünk a műből.

- Nem titok, hogy kétgyermekes édesanya vagy, van egy 15 éves kamasz fiad és egy hétéves kislányod. Hogyan osztod be az idődet a család és a színház között? 

- Ez egy kötéltánc a mindennapokban. Amikor próbálok is, meg játszom is, akkor nagyon nehéz. Olyankor többet kell nélkülözzenek. A különórákat, programokat nem egyszerű hattól háromig besűríteni, hogy el is tudjam őket vinni. De vannak lazább időszakok is, változó. Igyekszem a legtöbb időt velük tölteni.

Fotó a Száll a kakukk fészkére című előadásból.
Fotó a Száll a kakukk fészkére című előadásból.
Fotó: Kallai Toth Anett

- Mennyire érdekli őket a színház? A gyermekeid meg szokták nézni a darabokat, amelyekben játszol?

- Igen, nagyon szeretnek színházba járni, a nagyfiam elég sok előadásomat látta. Neki olyan kritériumai vannak, hogy, amiben édesanya enyeleg, azt nem szeretné látni. A többi jöhet, minden, bármi. A kislányom is bármit megnézne, de az ő esetében még erősen szortírozzuk, mire ülhet be. Kicsi még. 

- Hogy látod, milyen a személyiségük? Elképzelhető, hogy valamelyikük követni fog majd a pályán?

- A lányunk nagyon gyanús, a fiunk egyelőre a sport megszállottja.

Made in Hungária a József Attila Színházban

A József Attila Színház rengeteg újdonsággal, izgalmakkal, illetve klasszikusokkal is készül a 2022/2023-as évadban.

Made in Hungária a József Attila Színházban: már most hatalmas az érdeklődés

A József Attila Színház rengeteg újdonsággal, izgalmakkal, illetve klasszikusokkal is készül a 2022/2023-as évadban.

Elolvasom

Cover-fotó:  Kállai-Tóth Anett/József Attila Színház

Ezt is szeretjük