A magyar énekes sztárpár orditozásától zengett az utca: a kamerák is rögzítették a veszekedést
Jolly és kedvese, Szuperák Barbara között parázs vita robbant ki az Ázsia Expresszben. Ezért vesztek össze.
Bár az Ázsia Expressz ötödik évadának első három adásából azt a következtetést vonhattuk le, hogy Jolly és párja, Szuperák Barbara nem vitázós típusok, a negyedik részben hatalmas veszekedés robbant ki köztük.
Zengett tőlük az utca, amikor stoppolás közben összekaptak. A mulatóssztár azon akadt ki, hogy úgy érezte, kedvese mindent egyedül akar csinálni.
Jolly és Szuperák Barbara az Ázsia Expresszben
A kereszteződésben állva az az ötlete támadt, a másik oldalon ő is elkezdi leinteni a kocsikat, hátha ezzel gyorsabban haladnak a stoppolással. Szuperák Barbara viszont úgy értelmezte, szét akar válni tőle, ebből a félreértésből lett a nagy veszekedés.
Miután sikerült leinteniük egy sofőrt, a kocsiban is folytatódott a csörte közöttük. Pattanásig feszültek az idegeik, sorban egymás után vágták a másik fejéhez a bántó dolgokat, Szuperák Barbara majdnem el is sírta magát.
Később viszont, amikor már az aznapi szállásuk helyszínére értek, kibékültek. Jolly bocsánatot kért a párjától.
- Ez a mai nap nagyon kemény volt, és én bocsánatot akarok kérni, ha olyan dolgot mondtam, amit nem kellett volna - kezdte Jolly.
- Te se haragudj, hogy felemeltem a hangomat, de olyan csúnyán beszéltél - válaszolt Szuperák Barbara.
"Maradjál kussban": Laky Zsuzsira az Ázsia Expresszben káromkodva akadt ki a férje
Laky Zsuzsi és férje csúnyán összeszólalkoztak az Ázsia Expressz második adásában. Guszti káromkodva akadt ki.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: TV2/Ázsia Expressz