A csillagkúti Sherlock Holmes fellebbenti a fátylat

Szlávik Jenő, a Jóban Rosszban nyomozója ebben az évadban is rendületlenül üldözi a gonoszt. A csillagkúti Sherlock Holmes-t megszemélyesítő Bozsó Péter mesél arról, hogyan kerülhet be valaki a sorozatba, miért jobb nyomozót játszani, mint hősszerelmest, miközben néhány kulisszatitokba is beavatja a Femina olvasóit.

- Színpadi színész vagy, aki jó néhány fajsúlyos filmben is szerepelt már. Hogyan kerültél a Jóban Rosszban sorozatba?

- Jelentkeztem egy castingra, amit nem is a konkrét szerepre írtak ki, mivel manapság inkább úgynevezett castingtárat alkalmaznak. Ez azt jelenti, hogy a válogatás során a színésznek egy-két szituációs gyakorlatot kell bemutatnia, amit rögzítenek, majd ráírják a film dobozára az illető néhány jellegzetességét - például 30 és 40 közötti férfi, rosszarcú, bűnöző típus vagy éppen sármos, és így tovább. Amikor pedig ilyesféle karakterre lesz szükség a sorozatban, a készítők a tárban fellelhető, hasonló tulajdonságokkal rendelkező színészek között válogatnak.

Én is így kaptam meg az egyik zsaru, Szlávik Jenő szerepét. Az eredeti terv szerint csak egy-két hétig lettünk volna jelen a képernyőkön, de a nézők annyira megszerették a balfék nyomozókat, akik igazából egyetlen bűnügyet sem oldottak meg, hogy azóta is visszajárunk a sorozatba.

- Sikerült megtalálnod a kapcsolódási pontot Szlávik Jenővel? Egyáltalán szükség van erre, vagy rutinból megoldod a feladatot?

- Kell, hogy legyen kapcsolódási pont, és van is. Ilyen a már említett balfékség vagy például az intim szféra megőrzése: akárcsak a figurámban, bennem is van egy kis távolságtartás. Egyébként a forgatókönyvírók rendszeresen végignézik a felvételeket, és ezáltal alaposan megismerték-megismerik a színészeket. Tudják, hogy kinek írják a történetet, és igyekeznek olyat írni, ami az illetőből fakad. Ha pedig azt látják, hogy egy jelenet nem testre szabott valamelyik színész számára - például vetkőznie, sírnia vagy őrjöngenie kell, ami nem áll jól neki -, a későbbiek során ezt is figyelembe veszik.

Amúgy Szlávik Jenőt sokkal közelebb érzem magamhoz, mint azokat a hol kicsit, hol nagyon szerelmes pozitív figurákat, melyeket zsinórban kellett játszanom egy időben. Valahogy nem találtam fogást rajtuk, ami nyilván lelki alkat kérdése is - mindig volt bennem egyfajta férfiszemérem. Egy főiskolai vizsgaelőadás után, melyben a fiatal Szindbádot alakítottam, az osztályfőnököm, Marton László azt mondta, hogy a Bozsó most legalább egy évig nem kaphat romantikus szerepet. Azt, hogy az ember szerelmes, nagyon sokféleképpen meg lehet közelíteni, de nekem valahogy mindig az a fajta figura jutott, aki érzelmileg kifosztva, összetörve elsírja magát. Ennél pedig még az is kevésbé hoz zavarba, ha például vérbeli gonoszt kell alakítanom, amiben szintén bőven volt részem az elmúlt évek során.

- Sorozatbéli nyomozótársaddal tűz és víz vagytok, ami egy jól bevált, Stan és Pan-féle bohóctréfa-alap - ti azonban civilben legalább annyira különböztök egymástól a Müller Ottót megformáló Posta Lajossal, mint a képernyőn. Miképp nyilvánul ez meg a közös munka során?

- Nincs az életnek olyan szegmense, amiben egyetértenénk. Lajos alapos, aprólékos, már-már körülményes, én hebrencs vagyok. Ő még azt is megtervezi, hogyan helyezzen el egy tárgyat az asztalon, én meg csak úgy odahajítom, aztán reménykedem, hogy nem fog leesni. Elefánt vagyok a Lajos által üzemeltetett porcelánboltban.

Az írók a kettőnk közötti különbséget is beleszövik a történetbe, amire mi még rá is játszunk. Ilyenkor a stáb tagjai beülnek a forgatásra, mintha jegyet vettek volna - ez a fajta visszajelzés pedig különösen fontos a számomra. A színpadi szerepeimmel is ez a helyzet: ha egy díszítő azt mondja próba után, hogy na, ez jó kis Hamlet lesz, az az én szememben többet ér minden szakmai elismerésnél.

- Mennyiben más sorozatban játszani, mint filmben vagy színdarabban?

- Ez egy pokolian nehéz műfaj. A sorozat készítői percre lebontva visszanézik az egyes epizódokat, és összevetik egy-egy figura megjelenését az aktuális nézettséggel. Ez a szám a legfontosabb. Ráadásul nem feltétlenül a színész tehet róla, ha esetében a nézők rendszeresen átkapcsolnak másik csatornára - előfordulhat az is, hogy a figurája nem a legjobb irányba ment el, vagy a jelenete nem volt elég mozgalmas. Lajosnak és nekem ilyen szempontból könnyebb dolgunk van, mint a többieknek, mivel a rendőrség eleve extrém körülmények között - például zsarolás vagy gyilkosság kapcsán - tűnik fel. Így aztán mindig van körülöttünk sztori, melynek során furcsábbnál furcsább szituációkba kerülünk - már csak azért is, mert a sorozat készítői ily módon igyekeznek ellensúlyozni a dolog drámaiságát. Én pedig egy nagy gyerek vagyok - élvezem, hogy egy szirénázó rendőrautóban száguldozhatok.

- Hogy érzed magad a sorozatban?

- A forgatásokon nagyon jó a hangulat: folyamatosan megy a röhögés és az ugratás, természetesen csak akkor, ha ez nem megy a munka rovására, a stáb tagjai pedig a munkakapcsolaton túl is jóban vannak.

Például, amikor leesett a rendszámtábla az autómról, a többiek nem engedték, hogy így induljak el a Balatonra a családomhoz, hanem kérés nélkül segítettek visszatenni. Nagyon nagy ereje a produkciónak az, hogy szeretjük és tiszteljük egymást - biztos vagyok benne, hogy ez a képernyőkön is átjön.

- A beharangozók szerint a Jóban Rosszban sorozat mostani évadja bővelkedni fog az izgalmasabbnál izgalmasabb eseményekben. Lehet-e erről valami konkrétabbat tudni?

- Esküszöm erre a fagylaltra, hogy nem tudom, miként folytatódik a történet. Nemritkán mi, színészek is elképedve olvassuk a forgatókönyvet. Az persze megesik, hogy a sorozat készítői szólnak valamelyikünknek, hogy növesszen szakállt, mert meg fog zakkanni a figurája.

Ezenfelül legfeljebb az olyan nagy jelentőségű fordulatokról értesülünk, mint például egy plusz gyilkosság. Számomra is rejtély, hogy miképp alakul Csillagkút lakóinak sorsa, de az biztos, hogy ott is besűrűsödik az élet.(%oldalmero(501444, 407886)%)

• bozsó péter
• interjú
• hazai_sztar
• Jóban Rosszban