Vége a házasságának! A magyar színésznőt rajtakapták kollégájával
Miután lesifotók készültek róla és kollégájáról, Janza Kata bejelentette, különváltak férjétől.
Szinetár Dóra után egy másik musicalszínésznő házassága is tönkrement: Janza Kata közleményben tudatta, felbontották házastársi közösségüket férjével.
A Blikk lesifotói azt igazolják, hogy a 40 éves színésznő máris új férfi, egy kilenc évvel fiatalabb kollégája oldalán találta meg a szerelmet.
Kollégájával jött össze
A bulvár napilap azt írja, Janza Kata és Szerényi László kapcsolata már hónapok óta nyílt titok a színházi világban, ám a színésznő az elmúlt hónapokban többszöri megkeresésükre is kategorikusan tagadta a viszonyt.
Náray Erika és Kökény Attila keddi előadóestjét követően azonban a lap fotósa lencsevégre kapta a párt, amint az épületből kilépve heves csókot váltanak az utcán, majd közös autóba ültek és elhajtottak. Az újság megkeresésére ezt követően már hajlandó volt röviden nyilatkozni, ám csak házasságáról, új kapcsolatáról nem.
- Az elmúlt hónapokban - közös megegyezéssel -, Kővári Lászlóval alkotott házastársi életközösségünket felbontottuk - állt írásos közleményében.
Janza Kata és Szerényi László mindketten a Budapesti Operettszínház tagjai, öt darabban játszanak együtt, ebből kettőben szerelmespárt alakítanak, így a Veled, Uram! című rockoperában és a Sziget Színház és a RaM Colosseum közös produkciójában, a hamarosan ismét színpadon látható Trójában is, mint Helené és Párisz.
Kétszer már férjhez ment
A közvélemény eddig úgy tudta, a színésznő boldog házasságban él második férjével, a táncművész Kővári Lászlóval, aki szintén az Operettszínház tagja.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció