Meglepő, Jakupcsek Gabriella mit mondott Ördög Nóráról: ez a véleménye róla
Jakupcsek Gabriella véleményt mondott hazánk női műsorvezetőiről. Ördög Nórát említette meg többek közt.
Jakupcsek Gabriellára nem jellemző, hogy pályatársairól vagy műsorvezető kollégáiról beszéljen a nyilvánosság előtt, most viszont kivételesen véleményt formált, méghozzá nem is akárkiről: Ördög Nórát és Liptai Claudiát is megemlítette.
A Telex Most Jövök vendégeként beszélt a hazai televíziózásról. Elárult néhány kulisszatitkot egykori műsoráról, a Ridikülről is.
Jakupcsek Gabriella és Ördög Nóra
Voltak olyan hírességek, akiket hiába akart meghívni, nem lehettek a talk show vendégei: például Falusi Mariann is ilyen név volt. Ám nem ő volt az egyetlen sztár, akit megemlített név szerint, Ördög Nóráról is elmondta a véleményét.
Arról beszélt, neki az a hitvallása, hogy egy nő 40 éves korára teljesedik ki igazán az életében, viszont úgy látja, ennek nincs nyoma a televízióban. Szerinte kevés képviselője van ennek a korosztálynak a hazai piacon, úgy gondolja, Ördög Nórának résen kell lennie, arra vonatkozóan, meddig tartják a képernyőn.
- Szerintem nagyon okos, ő ezt tudja már. Ő már látja az én generációmat, és remélem, tanul is belőle. Látja, hogy mi milyen utat jártunk be, látja, hogy milyen típusú televíziózással volt dolgunk, milyen műfajokkal.
Ezután említette meg Liptai Claudiát: hozzátette, nem szeret konkrét neveket mondani, de úgy véli, nekik ott a helyük a képernyőn.
Ördög Nóra 10 éves fiát alig ismerni fel: hosszú hajjal Venci ennyire más
Vencit korábban nem ilyen külsővel szokhattuk meg, elsőre alig ismerni rá a tízéves kisfiúra.
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: RTL/Reggeli, TV2/Mokka
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- jakupcsek gabriella