Ezt a férfit nézte minden nap! A magyar műsorvezető meglepő nyilatkozatot tett
Jáksó László bevallotta, egy férfihoz fűzték plátói érzelmek.
Jáksó László a Class FM-ben naponta pörgeti a legnagyobb slágereket, amelyek azonban magánéletének egy-egy momentumát is őrzik.


Alacsony vérnyomása ellen gyakran veti be a vadabb ütemeket, és hol érzelmes pillanatokat, hol életveszélyt idéznek fel benne egykori kedvencei.
Nem szólítaná le
A műsorvezetőt plátói szerelmi szálak fűzik Michael Jackson Black or White című számához.
- Ha a klipekre gondolok, akkor Michael Jackson Black or White-ja ugrik be. Addig nem látott számítógépes effekteket tartalmazott, ami teljesen lenyűgözött. Főleg, hogy a számítógép volt akkoriban a barátnőm, így lényegében erre a dalra is úgy tekintettem - mondta.
Azt is bevallotta, Geri Halliwellt inkább a távolból csodálta, mert ő egy olyan típusú nő, akit sohasem szólított volna le.
Bon Jovihoz is különös kapcsolat fűzi a műsorvezetőt, az ő számait hallgatta hosszú téli autóvezetés közben, és úgy tartja, ez még az életét is megmentette, mivel nem aludt el a kormány előtt.
A gitár nagyágyúi mellett olyan időtlen slágerekért is rajong, mint például a Eurythmics Sweet Dreams című dala, de természetesen napjaink legjobbjait is figyelemmel követi.
Tartozni akar valakihez
Bár a Harlem Shake már követeli a trónt, az utóbbi idők legnagyobb durranása a Gagnam Style volt, ami a 44 éves Jáksót is megfertőzte, még ha nem is tartja zeneileg olyan kimagaslónak.
- Napjaink legnépszerűbbjei közül a Gangnam Style engem is megfertőzött. Ez egy olyan szám, amit mindenki azért szeret, mert mások szeretik. Mivel én is szeretek valahova tartozni, így engem is beszippantott - tette hozzá a Jáksó.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
Fotó: RTL Klub, Bársony Bence















