Igazi bevállalós csaj lett belőle! Iszak Eszti falatnyi ruhában lépett színpadra

Iszak Eszter és SP keményen küzdött, hogy ne essenek ki A Nagy Duettből, sikerük nem a látványon múlott.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Május 13-án került sor A Nagy Duett hatodik élő adására, ami kétségkívül bőven tartogatott kellemes és kellemetlen meglepetéseket nemcsak a nézők, hanem a versenyzők számára is.

A még versenyben lévő öt párosnak már nehezebb dolga volt, ugyanis két-két dallal kellett készülniük, a forduló végén pedig - bármennyire is igyekeztek - Hajdú Péternek és Zoltán Erikának kellett távoznia.

Hamar magukra találtak

A legfiatalabb páros, SP és Iszak Eszter elsőként Kylie Minogue Can’t Get You out of My Head című dalával készült.

A kezdeti bátortalanság után magukra találtak, és ismét egy nagyon izgalmas produkciót állítottak színpadra, amelyben ezúttal nagyobb figyelmet szenteltek a látványnak, mint a hangnak.

A VIVA csinos műsorvezetője ugyanis egy meglehetősen bevállalós és falatnyi fehér ruhában lépett a színpadra SP oldalán, a koreográfia egyik része pedig UV-megvilágításban még szexibbé varázsolta Esztit. SP-ék a zsűritől 25 pontot zsebeltek be.

Először énekeltek magyarul

Amikor legközelebb a színpadra léptek, akkor énekeltek először magyarul: a 4F Club kilencvenes évekbeli diszkóslágerét, a Balatoni lázat.

A Nagy Duett legdögösebb sztárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

A dal végén olyasvalami történt, amire senki sem számított: SP egyik hölgyrajongója félmeztelenül felszaladt a színpadra, és megcsókolta a fiút. Nem tudni, hogy az ebbéli meglepetéstől-e, de Kasza Tibiék 29 pontra értékelték Eszteréket.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Az adás extra produkciója a Balkan Fanatik Repülj madár, repülj népdalátirata volt, amelyet a Megasztár 3 győztese, Rúzsa Magdolna közreműködésével adtak elő. A szavazatok összesítése után Hajdú Péter, Zoltán Erika, SP és Iszak Eszter álltak kieső helyen. Végül a fiatal duó örülhetett. Péter és Erika búcsúztak a versenytől.

Fotók: TV2 Sajtószoba

Ezt is szeretjük