2 hónappal korábban jött a baba, mint várták! A magyar sztár megpróbáltatásairól mesélt

Bogi koraszülöttként érkezett.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nagy örömhírről számolt be a 4 for Dance egyik tagja, Illés Dániel. A 30 éves táncos mindeddig titkolta, hogy tavaly nyáron gyermeke született, Boglárka mára mosolygós kislánnyá cseperedett.

A titkolózásnak megvolt az oka: a kicsi ugyanis a vártnál korábban, a terhesség 30. hetében jött világra, és alig volt másfél kiló, ezért addig nem engedték haza, amíg erőre nem kapott.

Mint Dániel felidézte, éppen Németországban turnéztak a csapattal, amikor egyszer csak megszólalta telefonja, és a felesége, Nóri a vonal túlsó végén közölte vele, hogy megindult a szülés.

Hamarabb jött a baba

Azonnal csomagolt és utazott, majd három nappal később, június 26-án megszületett a kislányuk, Bogi.

Természetesen a pici mellett aggódó szülei is ott voltak a kórházban, és mint Dániel mesélte, igazi családdá kovácsolódtak össze a bent töltött két hónap alatt.

Egy mamaszállóra kerültek, amely két emelettel feljebb volt, mint ahol a kicsi lány feküdt, és minden nap alig várták, hogy láthassák Bogit.

- Minden reggel izgatottan lestük - Nóri bentről, én kintről - a papírokat, hogy vajon hány grammot hízott a csöppségünk. Ablakok választottak el minket egymástól, ezért számomra minden egyes orvossal való konzultálás egy rémálom volt, hiszen semmilyen hang sem szűrődött ki a zárt ablakok mögül. De pár perc után Nóri mindig odafordult hozzám félig kisírt szemekkel, és bólintott, hogy minden a legnagyobb rendben van - mondta.

Két hónap kórházban

A legnehezebbnek az éjszakák tűntek, annyira szerették volna magukhoz ölelni a kis csöppséget, de nem lehetett. Szerencsére Bogi kitartó babának bizonyult - bár az orvosok szerint kellett volna pár év, hogy beérje kortársait a fejlődésben, ő már hét hónaposan kúszott, és alig múlt egyéves, amikor járni is megtanult.

Mára már szinte el is feledték a nehézségeket, de Dániel azért tartotta fontosnak, hogy elmesélje, min mentek keresztül, mert a hasonló gondokkal küszködő szülőknek szeretne reményt adni. A 4 for Dance csapat egyébként a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület nagykövete lett, a november 15-i rendezvényükön ők is ott lesznek.

Fotók: ID Média

Ördög Nóri gyerekei

Nézd meg a műsorvezető két gyerkőcét, Micit és a kis Vencelt.

Ördög Nóra megmutatta a gyerekeit! Képeken Mici és a kis Vencel

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük