A Barátok közt főszereplő színésznője volt: 63 évesen egy másik szakmában nyert díjat Hullan Zsuzsa
Hullan Zsuzsa 63 évesen egy olyan területen szerzett elismerést, mely igazi szenvedélye lett az évek során.
Hullan Zsuzsa volt a Barátok közt Szentmihályi Szilviája, most másik szakmában jeleskedik.
Hullan Zsuzsa ma
Hullan Zsuzsa a Barátok köztben szerzett országos szintű hírnevet, a sorozatban ő játszotta Szentmihályi Szilviát, aki Berényi Claudia húga és a Lékai-Kiss Ramóna által megformált Zsófi édesanyja volt. A színésznőt 2002 és 2004 között, majd 2010-ben láthattuk az RTL napi sorozatában. A Barátok közt mellett a Vígszínház színésznője volt, a társulatnak 1992-ben lett a tagja.
A 2011-ben Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetéssel jutalmazott színésznő 63 évesen most egy egészen más szakmában kapott jeles elismerést, fotósként brillírozik. A Magyarország 365 fotóversenyen nyerte el a legjobb fotós díjat kultúra kategóriában egy olyan képért, melyet egy színházi előadáson készített.
– Hazánkban két nagyszabású, több témát magába foglaló fotópályázat van, ez és a sajtófotó-pályázat. Az utóbbin három éve lettem első helyezett, most pedig ez a díj… együtt a kettő, óriási szakmai elismerés. Amikor meghallottam a hírt, sokáig nem tudtam leakasztani a szám sarkát a fülemről, olyan boldog voltam – nyilatkozta Hullan Zsuzsa a Blikknek.
A Barátok közt főszereplője és színésznő felesége: a véletlennek köszönhetik szerelmüket
Kiss Péter Balázs és feleségének találkozása nagyon sorsszerű volt.
ElolvasomCover-fotó: RTL
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
















