Egyedül maradt kisfiával! Az RTL sztárjának válságba került a házassága
Horváth Gréta élete legnehezebb szakaszát éli.
Horváth Gréta modell, akit többek között a 2013-as Miss International szépségversenyből ismerhetünk, az RTL II június 8-án, ma induló műsorának egyik szereplője.
A Szelfiben a kamerák élete egyik legnehezebb szakaszát kísérik nyomon, ugyanis a videonapló-sorozat forgatásának kezdetén egyedül maradt kisfiával.
Válságba került a házassága
Horváth Gréta házassága válságba került, és férjével maguk sem tudják pontosan, együtt vagy külön folytassák-e.
- Elég sokszor vissza szoktam nézni mostanában az esküvői videónkat. Minden olyan tökéletes volt. Mindig azt mondtam neki, hogy olyanok vagyunk, mint két félgömb: azok nem tudnak gurulni, de ha összerakják őket, akkor ez a labda gurul, és mindennek nekimegy. Azt éreztem, mi is ilyenek leszünk együtt, sosem lesznek olyan dolgok, amiket mi ketten ne tudnánk megoldani - mondta a 25 éves szépség.
Nem szeret egyedül lenni, ezért is rémisztő számára, hogy magára maradt a kisfiával.
- Rengeteg időnek kell még ahhoz eltelnie, hogy újra felépítsem magam. Mióta megszületett Filkó, azóta teljesen megváltozott az értékrendem. Nem vagyok nagyigényű, nekem a legfontosabb, hogy az összes családtagom, az összes barátom jól legyen.
- Amire már nagyon vágyom, az, hogy kicsit szabadabb lehessek. Hogy a házasság előtti életemből visszakaphassak egy pici kis szeletet. Visszakapni a régi életemből csak egy pár órát - árulta el.
Az RTL II új műsora, a Szelfi dokumentarista stílusban készült, ötvözve a reality és a videoblogos formátum tulajdonságait. A benne megjelenő hat történet egymástól függetlenül építkezik, de egy pont közös mindegyikben: nincs előre kitalált forgatókönyv, nincs stáb vagy megtervezett jelenet. A szereplő saját filmjének rendezője és operatőre is egyben.

Femina akták - Méhnyakrák
A Femina Aktában mindent megtudhatsz a méhnyakrákról, ami évente több ezer nőt érint hazánkban. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, többek között megismerheted a méhnyakszűrés értékelési módjait, megtudhatod, hogyan kell értelmezni a leleten látott eredményt, mi a különbség a hagyományos nőgyógyászati citológiai vizsgálat és a HPV-szűrés között vagy elkerülhető-e a kemoterápia a méhnyakrák esetén?
Promóció
- Annyi mindenen átmentem az elmúlt egy évben, hogy elindult bennem egy közlésvágy. Életem egyik legjobb döntése volt, hogy belevágtam ebbe a műsorba. Örülök, hogy belevágtam, mert szerintem a hasonló szituációban lévő hölgyeknek egy mankót tudok nyújtani - mesélte a felkérés kapcsán Gréta.
Azt is elmondta, hogy rengeteg dolgot kapott kis kézi kamerájától. Olyan helyzetekben láthatta magát kívülről, amiről eddig nem is álmodott.
Fotó: RTL II/Sajtóklub