Horváth Tamást felesége eleinte egyáltalán nem bírta - Így szerettek egymásba
Horváth Tamás és felesége elmesélték megismerkedésük történetét.
Horváth Tamás zenészként nagy népszerűségnek örvend a lányok körében, ám a tehetséges énekes és a Sztárban sztár leszek! zsűritagjának szíve már évek óta foglalt, nyolc évvel idősebb feleségével, Péterfi Andreával, becenevén Andival hét éve élnek együtt, az esküvőjüket pedig két évvel ezelőtt tartották meg. Ma már minden idilli az életükben, a megismerkedésük azonban egyáltalán nem úgy indult, ahogy azt a nagykönyvben megírták.
A 27 éves zenész és gyönyörű felesége a Best magazinnak idézte fel, hogyan találkoztak először. Mint kiderült, abban a dunaújvárosi kávézóban ismerkedtek meg, ahol Andi üzletvezetőként dolgozott. Horváth Tamás azután vált törzsvendéggé, miután kiszúrta magának a csinos lányt.
- Meg kell mondjam, eleinte egyáltalán nem volt szimpatikus, feltűnően viselkedett, fel akarta hívni magára a figyelmet, sokat hangoskodott. Úgy viselkedett, mint minden húszéves fiatal férfi, nálam viszont pont az ellenkező hatást érte el, csak azért sem figyeltem rá - emlékezett vissza Andi a lapnak.
Minden megváltozott akkor, amikor a mindig jókedvű és harsány zenész egyszer búskomoran tért be a kávézóba. Andi rögtön kiszúrta, hogy valami nem stimmel vele, ezért megérdeklődte, hogy mi a helyzet vele, akkor beszélgettek legelőször egymással. Horváth Tominak pont akkor hunyt el az édesanyja, emiatt volt nagyon szomorú. Miután kicsit megvigasztalta, egyre többet beszélgettek egymással a kávézóban.
- Idővel észrevettem, hogy odavan értem. Részemről barátságnak indult a kapcsolat, közben magamnak sem mertem bevallani, hogy halálosan beleszerettem - emlékezett vissza a feleség.
Amikor megismerték egymást, Andi még párkapcsolatban élt, kisfia pedig óvodáskorú volt. Nagy küzdelmek árán végül Horváth Tamással egy párrá kovácsolódtak, azóta is boldogan élnek. Szerencsére a lány fiával, Dáviddal is könnyen kijött a zenész, hamar megtalálták egymással a közös hangot, ma pedig már saját fiaként szereti őt.
Irtó dögös Horváth Tamás felesége bikiniben
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen dögös Péterfi Andrea bikiniben.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció